Két férfit és az anyjukat is őrizetbe vették a nyomozók azért, mert nőket futattak éveket át. Mindhármukat emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel is gyanúsítják. 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztályán indult nyomozás egy hódmezővásárhelyi család ellen, mert felmerült a gyanú, hogy 2016 és 2019 között nőket kényszerítettek prostitúcióra.

Az egyik gyanúsítottForrás: Police.hu

Az öt nőt, köztük egy kislányt, erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítették szexuális szolgáltatásokra férfiaknak.

A pénzt elvették tőlük, és saját megélhetésükre fordították. A szexuális kizsákmányolásból a család közel 20 millió forintot keresett az évek alatt.

Pisztolyt is találtak a nyomozók az egyik házbanForrás: Police.hu

A fiatal nőkkel általában a trió idősebb férfi tagja, K. A. vette fel a kapcsolatot. Közösségi oldalon keresztül ismerkedett meg a korábban már prostituáltként dolgozó lányokkal és szerelmi viszonyt alakított ki velük. Rávette őket, hogy pénzért árulják a testüket, és azzal hitegette őket, hogyha ezt megteszik, lesz elég pénzük, és házat meg kocsit tudnak venni.

Évekig éltek nők futtatásából, most elfogták a család három tagjátForrás: Police.hu

A beígért szebb jövő azonban soha nem jött el. A nők teljes keresetét teljes elvette a család és felélte. Emellett az is többször előfordult, hogy K. A.

megalázta és bántotta is a lányokat, de olyan eset is volt, amikor éheztette őket, vagy kábítószerrel bódította el.

Hogy ne tudjanak segítséget kérni, még a telefonjaikat is elvette tőlük, így a szeretteikkel sem tudtak beszélni.

A férfi édesanyja, F. K. és a másik fia, az akkor még fiatalkorú K. D. általában a szexuális hirdetések regisztrációját és kezelését végezte és a lányok szállítása volt a feladata.

A házkutatás során pénzt is találtak, amit lefoglaltak a rendőrökForrás: Police.hu

A rajtaütést a KR NNI felkérésére a KR Bevetést Támogató Osztálya illetve a KR Kelet-magyarországi Határrendészeti Igazgatósága hajtotta végre március 23-án reggel. A trió elfogása után átkutatták a lakásukat, a családtagok két hódmezővásárhelyi és egy sándorfalvai házát.

Ennek során a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítási eszközök mellett vagyonvisszaszerzés keretében – a KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatala hét millió forint értékben foglalt le aranyékszert, használati cikkeket, készpénzt, illetve zárolt üzletrészeket"

- írták a rendőrség honlapján.

A KR NNI mindhármukat emberkereskedelemmel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg. Őrizetbe vette őket, és kezdeményezte a letartóztatásukat. Ha emberkereskedelemben bűnösnek találják őket, akár tizenöt év börtönbüntetést is kaphatnak.