Rákay Philip: Lendvai Ildikó esete a Kisjézussal

Ildikó néni nyugdíjas. Ideje, mint a tenger, így aztán abban leli kedvét, hogy a balos pálya széléről osztja az észt, a munkásőrtagozat maroknyi, még élő tagságának legnagyobb gyönyörűségére. Mondjuk bátran teheti, látva a mai, Gyurcsány-vezette baloldal mélyenszántó intellektuális színvonalát... Száradjon le a nyelvem, de a mai balos ellenzékhez képest Lendvai Ildikó, vagy épp Kovács Laci bácsi maga volt az intellektuális pezsgőfürdő. Hogy miben hittek, s milyen beteg ideológiát szolgáltak, az persze nem kérdés, hiszen többek között a hozzájuk hasonló elvtársak múlhatatlan felelőssége mindaz, hogy még ma is a pocsolyaszagú Kádár-rendszer, nehezen múló örökségét nyögjük össztársadalmi szinten, mind materiális, mind mentális értelemben, írja Rákay Philip legújabb Facebook-bejegyzésében.

Ahogy az ő lelkükön is szárad a rendszerváltoztatás előtti, bűnös kommunista-szocialista „elit" ország- és lélekromboló világának bebetonozása, majd a '80-as évek közepén kezdődött, spontán privatizációnak hazudott, sikeres gazdasági-politikai hatalomátmentési akció is.

Amelynek köszönhetően például a Dobrev-klán - más elvtársi családokkal egyetemben - a pártállami vagyont magánvagyonná konvertálva, multimilliárdossá vált.

Lendvai Ildikó egykor az MSZP frakcióvezetője, sőt pártelnöke is volt, a rendszerváltoztatás előtti időszakban pedig az MSZMP Központi Bizottságának munkatársaként, a párt fontos elvtársaként szolgálta a megvalósulni igyekvő szocializmust. 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott, ahol egészen az osztályvezető-helyettesi pozícióig vitte.
Ildikó néni pártcenzor volt, mégpedig a lelkes fajta.

Lendvai Ildikó Fotó: Polyák Attila - Origo

Akárhogy is tagadja ezt mostanság. Tiltott, tűrt és támogatott. Feladata az volt, hogy az agitációs- és propagandaosztály intencióit követve, ideológiai szempontból ellenőrizze és éberen kiszűrje a párt számára kevésbé üdvös tartalmakat.

Csak a fiatalabbak kedvéért álljon itt egy-két konkrét példa, hogyan is működött mindez intézményesítve, 1945-től egészen 1990-ig:

„Megjelenhetett Jules Verne jó néhány könyve is, természetesen csak alapos cenzúrázás után. Például a Rejtelmes sziget c. kalandregényből több helyen is kihúzták az „Isten" szót, még azon az áron is, hogy így értelmetlenné vált az a mondat. (...) Egyébként is az ifjúsági regényekből (pl. Jókai regényeiből) kihagyták a vallásos részeket. Gárdonyi Géza Egri csillagok c. könyvéből kilencszer húzták ki az „Isten", illetve a „Jézus" szavakat. Ahol a tankönyvek leírják, hogy Jedlik Ányos a dinamó feltalálója, onnan kihúzták, hogy bencés szerzetes volt." (Horváth Attila: A cenzúra működési mechanizmusa Magyarországon a szovjet típusú diktatúra időszakában)

Mindez pusztán azért jutott eszembe, mert a minap Lendvai Ildikó a Fidesz - családokat érintő - intézkedéseiről, és a klasszikus családmodellről merengve, a következő mondatra ragadtatta magát:
„És igazán nem akarok beleszólni, de mintha a Kisjézus sem egészen hagyományos és tipikus családi körülmények között született volna."

Értjük mi ezt a beszédet, Ildikó néni, nagyon is értjük.

Erre még maga Miklós Imre - eredetileg villamos kalauz, majd évtizedeken keresztül az Állami Egyházügyi Hivatal nagyhatalmú vezetője - is elismerően csettintene. Gondolom, Ildikó néni, azért a pártban találkoztak olykor-olykor Imre bácsival... Nyilván emlékszik rá, ő volt az a gazember, aki Rákositól Kádárig mindenkit kiszolgált, vasmarokkal fogva és ellenőrizve az egyházakat besúgóival, s az úgynevezett békepapokkal. Élet-halál ura volt Miklós Imre, de arra talán még ő sem vetemedett volna, hogy nyilvánosan ironizáljon a Szent Családon, nem sokkal Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe és Húsvét előtt...

Rákay Philip teljes bejegyzését itt olvashatja el: