Súlyosabb büntetést kaphat a csontozókéses támadó

Vágólapra másolva!
Súlyosabb büntetésért fellebbezett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség annak a 68 éves, kecskeméti férfinak az ügyében, aki csontózókéssel szúrta meg volt barátnőjét. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta ezt az indítványt.
Vágólapra másolva!

A férfi felesége halála után felkereste a nála 31 évvel fiatalabb, volt barátnőjét, hogy helyreállítsa vele a kapcsolatot. Mivel hiába kérlelte, hogy térjen vissza hozzá, erőszakkal próbálta meg magával rángatni. Némi verekedés után

a férfi mérgében előkapott egy csontozókést, amivel combon és mellkason szúrta a nőt. Ha nem a bordáját találja el, hanem a mellüreget, akár életveszélyes állapotban is kerülhetett volna.

A férfi beismerte bűnösségét.

A Kecskeméti Törvényszék a férfit

életveszélyes testi sértés kísérlete miatt 2 év börtönre, illetve közügyektől eltiltásra ítélte.

A törvényszék ítélete nem emelkedett jogerőre, mert

a kiszabott büntetést az ügyészség aránytalanul enyhének ítélte, ezért súlyosbítás érdekében fellebbezett.

A fellebbezésről a Szegedi Ítélőtábla dönt - írja az Ügyészség oldala.