Mihelyt 2,5 millió embert beoltottak, jöhetnek a nyitási lépések

Koronavírus, COVID, Covid–19, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés, Budapest, 2021, március, tavasz, harmadik hullám,
Vágólapra másolva!
Gulyás Gergely bejelentette, hogy 2,5 millió beoltotti számot követően jöhetnek nyitási lépések. Akkor lehet majd elfogadni az iparkamara javaslatát, erről döntöttek pénteken.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely megerősítette azt, amit a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújában mondott, hogy a jelenlegi számok mellett semmilyen nyitás nem engedhető meg. Az érvényben lévő szabályokat mindenki tartsa be a következő időszakban, így húsvétkor is - tette hozzá.

Ez a húsvétot követő néhány napban meg fog történni - mondta Gulyás.

- mondta a miniszter, aki ezért

mindenkit arra kért, hogy az érvényben lévő szabályokat tartsa be, a húsvéti ünnepek időszakában is.

Amennyiben elérjük a megfelelő beoltotti számot, akkor az alábbi intézkedések lépnek életbe:

  • Az üzletek hajnal 5-től este fél tízig lehetnek nyitva.
  • A kijárási tilalom este tíz és hajnali öt között lesz.
  • Minden bolt ismét kinyithat, és tíz négyzetméteren lehet egy vevő.
  • A szolgáltatások esetében pedig a március 8-a előtti állapot lép életbe.
  • Április 19-én nyithatnak az iskolák.

A Miniszterelnökség vezetője mindenkitől azt kérte, hogy tartsanak ki, mivel már közel vagyunk a járvány legyőzéséhez.