Orbán Viktor: Aki csak a brüsszeli vakcinákkal rendelkezik, feleannyi embert tudott beoltani, mint mi

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában a csütörtöki uniós csúcsról elmondta: a többi ország Magyarországhoz képest jóval rosszabb helyzetben van, aki nem rendelt és nem intézkedett időben, hogy keleti vakcinája is legyen, és csak a Brüsszel által megrendelt vakcinákkal rendelkezik, feleannyi embert tudtak beoltani, mint mi.
Vágólapra másolva!

Akinek az oltóanyagok hiányoznak, kétséges, hogy szabad nyara lesz.

Bennem nincs kétség, hogy Magyarországnak szabad nyara lesz, úton vagyunk a szabadság felé, de a többieknek nagyon meg kell ehhez birkózniuk, ahhoz, hogy szabad nyaruk legyen

- mondta a miniszterelnök.

Az a gond, hogy a vakcinák beszerzését a nyugati világ gyógyszergyáraitól átengedték Brüsszelnek. Megjegyezte, hogy ehhez a döntéshez ő is hozzájárult, de ez egy rossz döntés volt, ugyanis azt kellett volna mondani, hogy minden ország maga intézze a vakcinabeszerzéseket. Az volt akkor a közbölcsesség, hogy együtt sikerülni fog – tette hozzá.

A kormány megfogadta a külügyminiszter tanácsát, hogy minden vakcinára szükség van. Aki most kezd tárgyalni Pekinggel vagy Oroszországgal, az nyárra juthat oltóanyaghoz. Mi nagyon jó helyen vagyunk ebben a versenyben


- állapította meg a kormányfő.