A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Ma
Délelőtt észak felől csökken a felhőzet, egyre több napsütés várható. Déltől délnyugat felől szakadozott felhőzet érkezik, de ebből komoly csapadék nem lesz. Az északnyugati szél megélénkül. A hőmérséklet délután 10 és 15 fok között alakul.

Hétfő
Északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, de zápor inkább csak az ÉK-i tájakon fordulhat elő. Továbbra is élénk lesz az ÉNy-i légmozgás. 12 és 17 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Kedd
Északnyugaton változóan felhős idő lesz, déltől egyre több napsütéssel. Az ország többi részén közepesen, vagy erősen felhős lesz az ég, és kisebb zápor is kialakulhat. A maximum 11-17 fok lesz.

Szerda és csütörtök
A többórás napsütést főleg a keleti tájakon zavarják gomolyfelhők, de csak elvétve fordul elő zápor. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, kellemes tavaszi idő alakul ki. A hőmérséklet csúcsértéke csütörtökön már elérheti a 17-23 fokot.