Megölhették az ajkai tűzben meghalt férfit

Vágólapra másolva!
Egy 80 és egy 60 év körüli férfi halt meg Ajkán egy családi házban vasárnap reggel. A közelben lakók tudomása szerint az idős ember nyakán metszett sérülés volt, a fiatalabb pedig az udvaron felakasztotta magát, miközben a családi házuk kiégett. A rendőrség közölte, hogy apáról és fiáról van szó - számolt be az eset részleteiről a Veszprém megyei hírportál, a VEOL.
Vágólapra másolva!

Mint írták, egész nap bűnügyi helyszínelők dolgoztak a kiégett háznál, ahol a tragédia történt vasárnap reggel.

Elfeketedett nyílászárókat, kitört ablakot, udvarra kidobált, égett bútorokat lehetett látni, az épület körüli részt pedig rendőrségi szalaggal elkerítették.

A közelben élők azt mondták, nagyon rendes, barátságos embernek ismerték az idős férfit.

Mostanában keveset járt ki a házból, főleg amióta meghalt a felesége,

délidőben is csak az ebédes kocsit látták a házánál.

A szomszédok szerint az idős ember nem égett meg, de metszett sérülés volt a nyakán.

Nem értik, miért gyulladhatott ki a ház, és azt sem, hogy a fiatalabb férfi miért akasztotta fel magát az udvaron, aki szerintük búcsúlevelet is hagyott.

Többen megjegyezték:

a két férfi, akik közel laktak, nem állt jó kapcsolatban egymással.

A VAOL megtudta, hogy a fiatalabb férfi bányászként dolgozott, megkeresték a családját is, de nem nyitottak ajtót.

- idézte fel a reggelt Heiter Ferenc, az egyik szomszéd.

A rendőrség közölte, büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügy körülményeit.

Pákozdi Zoltán, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa elmondta, hogy vasárnap reggel rohamkocsit küldtek a helyszínre, ahol

egy 60 és egy 80 év körüli férfit találtak a bajtársai, azonban mindkét embernél már csak a halált tudták megállapítani.

Szolgainé Soós Gabriella megyei katasztrófavédelmi szóvivő azt mondta, hogy a földszintes ikerház egyik lakásában keletkezett tűz vasárnap reggel, és a ház több helyisége is kiégett Ajkán. Az esethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik két vízsugárral viszonylag gyorsan eloltották a lángokat, majd átszellőztették az épületet.

A tűz okát még vizsgálják.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!