Egy meg nem nevezett baloldali képviselőnek tett fel kérdéseket Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői videónyilatkozatában, mert információi szerint a politikus a kínai vakcinát kapta meg, ami ellen a baloldal kampányolt.

Hollik István azt mondta: múlt héten egy "balos portál" összesítette, hogy hány baloldali országgyűlési képviselő van már beoltva, így derült ki, hogy az MSZP-frakció harmada már megkapta az oltást.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ezzel nincs is semmi baj, ha nem a regisztrációt megkerülve kaptak vakcinát, mint a gyöngyösi polgármester.

Hollik István azt ugyanakkor érdekesnek tartja, hogy a cikk állítása szerint az egyik baloldali politikus a kínai vakcinát kapta meg.

Hozzátette: mivel a baloldal ennek a képviselőnek a nevét "diszkréten elhallgatta", ezért három kérdést tesz fel a "névtelen, bátor" baloldali politikusnak.

Hollik István azt kérdezte: ez a baloldali képviselő aláírta-e főnökének, Gyurcsány Ferencnek a kínai vakcina betiltására irányuló petícióját, és részt vett-e a baloldal oltásellenes kampányában, aminek az volt a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket a keleti vakcinákkal kapcsolatban.

"Miután mindenkit le akartak beszélni a kínai vakcináról, ön éppen ezt adatta be magának, hogyan tud ezek után a tükörbe nézni?" - firtatta Hollik István.