Szemen ütötte ismerősét a kislányt futtató férfi, mert nem tetszett neki, ahogy beszélt vele

Vágólapra másolva!
Szabadulása után néhány hónappal verte meg ismerősét egy férfit Komárom-Esztergom megyében. Korábban azért ült, mert egy kislányt kényszerített prostitúcióra.
Vágólapra másolva!

A férfit 2016-ban azért ítélték közel három évre, mert

egy kislányt kényszerített prostitúcióra, a pénzt pedig, amit a kuncsaftoktól kapott, elvette tőle.

Néhány hónappal a szabadulása után elment egy ismerőse házához, mert az szerinte csúnyán beszélt vele telefonon. Miután kiszállt a kocsiból, odament hozzá, és ököllel arcon ütötte.

A megvert férfinak bevérzett a szeme körül, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett komolyabb sérülése.

Az agresszív férfit nyolc hónapra ítélték. Az ítélet nem jogerős, az ellen a férfi fellebbezett.