Egy kislány hívott fel egy esztergomi céget, hogy bomba van elrejtve a gyárban. Később kiderült, hogy ez nem igaz. Mint kiderült, egy férfi vette rá a telefonálásra egy korábbi sérelme miatt.

Egy férfi a korábbi sérelmei miatt 2019 júniusában, telefonon keresztül arra akarta rávenni a gyermekotthonban lévő 14 éves fiát, hogy hívja fel a gyárat, és mondja azt, hogy bomba fog robbanni. A férfi azt is mondta neki, hogy ha ő nem akarja, akkor kérjen meg mást.

A fiú végül a barátnőjének adta meg a telefonszámot, aki a saját telefonjáról felhívta a céget, és elmondta, hogy bomba van a gyárban.

A hívás után a cég szólt a rendőrségnek, majd szakaszosan kiürítették a gyárat. A bombakeresés miatt több órára leállt a munka, ezzel nagyjából 10 millió forintos káruk lett.

A bíróság közveszéllyel fenyegetés miatt 2 év próbára bocsátotta a lányt, valamint erre az időszakra pártfogót rendelt ki mellé – írja a Tatabányai Törvényszék.