A kilábalás nyertese lehet Magyarország

TÁLLAI András
Budapest, 2020. november 30. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 30-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Áprilisban újabb huszonhárommilliárd forintot hagynak több tízezer vállalkozásnál a hét végén bejelentett gazdasági intézkedések. Az adómentességek és a bértámogatások áprilisra is járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. Kiemelte, hogy 2008-ban és 2009-ben a baloldal válságkezelés helyett csak hatalmas kárt okozott.
Vágólapra másolva!

Fontos kormányrendeletek jelentek meg a hét végén: a kormány nemcsak a többlépcsős nyitás első ütemének mikéntjét határozta meg, arról is rendelkezett, hogy

számos gazdasági intézkedés érvényessége egy hónappal meghosszabbodik,

mondta a lapnak az államtitkár.

Az új jogszabály értelmében - november, december, január, február és március után - áprilisra is jár adómentesség a válság sújtotta egyes ágazatok munkáltatóinak. Emellett áprilisra sem kell befizetnie a tételes adót nagyjából 120 ezer kisadózó vállalkozásnak, ahogy újabb egy hónapra igénybe vehető az állami bértámogatás - sorolta.

A munkáltatók hatmilliárd forint adót takarítanak meg azzal, hogy áprilisra nem kell munkavállalóik utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után kisvállalati adót fizetniük.

Az adómentesség kétszázezer állás megóvását is jelentheti

- fogalmazott az államtitkár, majd arról beszélt, hogy az új szabályok szerint a katások harmada-negyede újabb egy hónapra mentesül az adófizetés alól. Mások mellett a fodrászok, a kozmetikusok, a cipészek, a kárpitosok, a virágkötők, a járművezető-oktatók és az órások is maguknál tarthatnak újabb egyhavi összeget; a lépéssel nagyjából ötmilliárd forintról mondott le az állam.

A kisgyermekes szülőket segíti a lejáró gyes-, gyed- és gyetjogosultságok meghosszabbítása, ez több mint ötezer szülőnek automatikusan jár - mondta Tállai András Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A közkassza emellett több mint 12 milliárddal járul hozzá áprilisban a nehéz helyzetbe került ágazatok munkavállalóinak béréhez - mondta Tállai András, és úgy összegzett: november óta a munkáltatói adómentesség több mint 25 milliárd forintot tett ki, a katások csak márciusban és áprilisban közel tízmilliárd forintot spóroltak meg, bértámogatásból pedig 52 milliárd forint már meg is érkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira.

Gyurcsányék gazdaságpolitikai kritikái kapcsán két felsorolást érdemes egymás mellé tenni - mondta.

A kormány most a 13. havi nyugdíj többlépcsős visszaállítása és az egészségügyi béremelés, valamint az adóelengedések és a bértámogatás mellett bevezette a hitelmoratóriumot.

A lehetőség jelenleg 1,6 millió lakossági ügyfelet és félmillió vállalkozást véd, ezzel átmenetileg a teljes hitelállomány 42 százaléka, vagyis 4300 milliárd forint után nem kell törlesztőt fizetni.

Kiemelte, hogy döntés született a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönről is: a tízmillió forint hitelösszegig elérhető kölcsön három év törlesztési türelmi idővel kezdődik, s a járvány leginkább sújtotta ágazatokban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozásoknak kínál megoldást.

A kisgyermekes szülőket segíti a lejáró gyes-, gyed- és gyetjogosultságok meghosszabbítása, ez több mint ötezer szülőnek automatikusan jár.

Ezek mellett hónapok óta ingyenes az internet a digitális oktatás résztvevőinek, számos vállalkozásnak nem kell bérleti díjat fizetnie, de éppen szóba hozható az ingyenes parkolás vagy a falusi kisboltok támogatási programja, utóbbira 45 milliárd forintot fordít a kormány - fogalmazott Tállai András.

Ehhez képest - folytatta - Gyurcsányék 2008-ban és 2009-ben áfát emeltek, elvettek egyhavi juttatást a nyugdíjasoktól és az állami szféra alkalmazottaitól, befagyasztották a családi pótlékot, csökkentették a táppénzt, felemelték a nyugdíjkorhatárt, ráengedték a pénzbehajtókat a devizahitelesekre.

A legnagyobb újításuk az volt, hogy kitalálták az országos ingatlanadót - fogalmazott Tállai András, majd úgy vélekedett: a baloldalnak kezelnie kellett volna a korábbi válságot, ehelyett csak óriási kárt okozott.
Gyurcsányék csúfos kudarca akkor évekkel visszavetette Magyarországot - mondta, majd hozzátette: ehhez képest

most van esély arra, hogy a gazdaság azonnal felemelkedő pályára álljon, s ezzel Magyarország a kilábalás folyamatának nyertesei közé kerüljön

- olvasható a Magyar Nemzetben.