A pedagógusaink és a köznevelésben dolgozók 75 százaléka regisztrált hétfő éjfélig a koronavírus elleni oltásra. A napokban több mint 400 oltóponton kezdik meg az oltásukat.

Pedagógusaink és a köznevelésben dolgozók 75 százaléka regisztrált hétfő éjfélig a koronavírus elleni oltásra. Közülük mintegy 32 ezren már legalább az első oltást megkapták, 

a napokban pedig több mint 400 oltóponton veszi kezdetét a regisztráltak oltása  - írta közösségi oldalán Kásler Miklós szerda reggel.

Az emberi erőforrások minisztere emlékeztetett, hogy a jelentkezők két ütemben kapnak majd kórházi oltópontokon Pfizer-vakcinát. Első körben ezen a héten csütörtökön, pénteken és szombaton indul annak a közel 80 ezer pedagógusnak az oltása, akik március 24-ig regisztráltak. A második körben pedig, egy héttel később, a március 29-én éjfélig regisztrálók oltására kerül majd sor.

– Arra bíztatok minden érintettet, aki még nem tette, hogy iskoláink biztonságos újranyitása érdekében regisztráljon és éljen az oltás lehetőségével! – írta a miniszter.