Csak idős embereket lopott meg egy nő a Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Egy idős férfinak azt hazudta, hogy takarítást vállal, egy idős nőnek pedig, hogy mikuláscsomagot oszt a nő. Mind a két helyre csak lopni ment. Ahogy meglopott egy szintén idős nőt is, aki pont vásárolt. 
Vágólapra másolva!

A nő 2019 karácsonya előtt azzal az ajánlattal, hogy takarítást vállal, bejutott egy 79 éves férfi lakásába. A nő

a takarítás helyett átkutatta a férfi otthonát, és 8.500 forintot és egy telefont lopott el.

Pont egy évvel később egy 71 éves nő lakásába úgy jutott be, hogy azt mondta, hogy Mikulás csomagot oszt.

Onnan 60.000 forintnyi ékszert lopott.

Egy hónappal később egy székesfehérvári közértben lopott ki 12.000 forintot egy idős nő pénztárcájából, a polcról pedig mosószert, és dezodort lopott.

A többszörösen büntetett előéletű nő letartóztatásban van.

Ha elítélik, a korábbi felfüggesztett büntetését is le kell majd töltenie.