Karikó Katalin szabadalma nemcsak a koronavírus ellen adhat védelmet

Karikó Katalin szolnoki születésű kutatóbiológus, biokémikus.
Vágólapra másolva!
A koronavírus elleni forradalmi vakcina kulcsa a Karikó Katalin magyar biokémikus által kutatott hírvivő, azaz messenger RNS. A forradalmi felfedezés a szívgyógyászatban is sikeresnek tűnik.
Vágólapra másolva!

A Ripost beszámolója szerint a kutató nemrég a szegedi Dugonics Társaság „Vírus és város" című beszélgetős sorozatának volt a vendége, ahol elmondta: „Már a második fázisban vannak azok a kísérletek, ahol az infarktusos emberek szívét mentik az mRNS-sel". Nemcsak a szívet érintő betegségek területén, de a rákos megbetegedéseknél is meglehetősen jó eredményeket érnek el az mRNS hasznosításával.

Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus Fotó / Karikó Katalin

„A tumorba való injektálást azt én kezdtem el a BioNTechnél, már azok a kísérletek is folyamatban vannak két éve. A felszínen lévő tumorokat, mint például a melanóma vagy egyéb, az arcon, nyakon megjelenő tumoroknál be lehet a tumorba nyomni egy mRNS-t tartalmazó keveréket, amely az immunsejteket odahívja, és megmutatja nekik, hogy „itt van a rák, ezt kell megölni". Az állatkísérletek folyamán azt is kimutattuk már, hogy a tüdőből is minden áttétet ki tudtak irtani onnan az így betanított immunsejtekkel" – mesélte Karikó Katalin a szabadalma alapján végzett legfrissebb, áttörő kutatásokról.