Leszúrta lakótársát, mert nem mosogatott el

dunakeszi leszúrta lakótársát
Vágólapra másolva!
Alkalmi munkák során ismerkedett meg a két férfi, ezután költöztek össze Dunakeszin, egy lakókocsiban.
Vágólapra másolva!

Egy darabig minden rendben volt, azonban az 55 éves férfi 2020. július 14-én délután, részegen, agresszívan érkezett haza, és kötekedni kezdett, hogy

az ebéd után miért nem mosogatott el lakótársa.

A férfi a veszekedés közben az ágy végében ülő lakótársát homlokon rúgta, majd felkapott egy kést és azzal mellkason szúrta. A kést letette az asztalra és távozott otthonából. A megszúrt férfit bár látta, hogy mindene tiszta vér, különösebben nem érezte rosszul magát, segítséget nem hívott, lefeküdt aludni.

Másnap egy szociális munkás kereste fel a lakókocsiban élőket, ő vette észre a férfi sérülését, azonnal hívta a mentőket és a rendőrséget. A férfit a kórházban megműtötték. Az orvosszakértői vélemény szerint a mellkasba hatoló és ott szívburkot is érő szúrt sérülés életveszélyes sérülésnek minősül, ami akár a halálával is végződhetett volna.

Forrás: police.hu

Lakótársát a járőrök néhány óra alatt Dunakeszi belvárosában elfogták és előállították. Kihallgatása során a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, szűkszavúan vallott a történtekről.

A jelenleg is letartóztatásban lévő, P. Péter ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek - áll a rendőrségi közleményben.