Megkérdeztük Karácsony Gergelyt, melyik vakcinával oltatta be magát, itt a válasz

Vágólapra másolva!
Az Origo kérdésére sem volt hajlandó elárulni Karácsony Gergely, hogy melyik vakcinával oltották be. A főpolgármester azt a vakcinát kapta, amelyik jutott, vagyis amelyik a háziorvosnál rendelkezésre állt - írták a politikus kommunikációs munkatársai lapunknak. Úgy tűnik, Karácsonynak valamiért kifejezetten kellemetlen megosztania a nyilvánossággal, milyen vakcinát kapott. Mint ismert, a baloldal hónapok óta támadja a keletről érkező oltásokat, ennek ellenére több politikusuk is a kínai vagy az orosz vakcinával oltatta be magát.  
Vágólapra másolva!

"Pénteken hívott a háziorvosom, és ma én is megkaptam az első oltást, azzal a vakcinával, ami jutott" - jelentette be Karácsony Gergely, hogy szombaton beoltatta magát.

Az eltitkolt vakcina

Mivel a baloldali pártok oltásellenes kampányának alapját képezi az orosz és a kínai oltóanyagok elleni támadás, és Karácsony arra célozgatott a posztjában, hogy azt kapta, ami "jutott", így megkérdeztük a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályától, mivel oltották be a városvezetőt. Válaszukban azonban meglepő módon

nem árulták el, hogy Karácsony milyen vakcinát kapott,

ami azt jelenti, hogy a baloldali politikusnak valamiért kellemetlen megosztania a nyilvánossággal, mivel oltották be.

A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályának kérésére változtatás nélkül közöljük a választ. "Ahogyan főpolgármester úr hétvégén a posztjában is írta, azt a vakcinát kapta, amelyik jutott, vagyis amelyik a háziorvosnál rendelkezésre állt, miként bárki másnak, aki regisztrált az oltásra. Főpolgármester úr az oltást és a regisztrációt tartja fontosnak, és erről számtalanszor nyilatkozott is. A főváros oltáspárti közterületi kampánya is erről szól, amelynek plakátjai hetek óta népszerűsítik az oltást Budapesten" - írták az Origónak.

A titkolt vakcina Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

Támadta a keleti vakcinákat

Karácsony titkolózása azért is feltűnő, mert az oltásellenes baloldali politikusok az elmúlt napokban örömmel hirdették, hogy nyugati vakcinát kaptak. Mint közösségi médiás bejegyzéseikből kiderült, Gyurcsány Ferencet Pfizerrel, Jakab Pétert AstraZenecával, Hadházy Ákost és Szabó Tímeát Modernával oltották be. A főpolgármester viszont csupán azzal kommentálta a beoltását, hogy azt a vakcinát kapta, ami jutott.

A baloldal hónapok óta támadja a keletről érkező vakcinákat, a Demokratikus Koalíció ebben egészen odáig ment, hogy a kínai Sinopharm betiltását követelte. Hiába hangoztatták ezt rendszeren, több baloldali politikus és közéleti szereplő is beadatta magának a kínai oltást.

A baloldal oltásellenes kampányával összhangban korábban Karácsony Gergely is támadta az orosz és a kínai vakcinát. "A Keletről várt oltóanyagok iránt nagyfokú a bizalmatlanság, az elutasítás" - írta január 16-ai posztjában.