Újabb szembesítő kampányt indított az Alapjogokért Központ, ezúttal a baloldali politikusok és "szakértők" oltásellenes megnyilvánulásait mutatják be. A sorozat első részében Komáromi Zoltánnak, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi politikusának botrányos kijelentése szerepel.

A kutatóintézet leszögezte, a vírus legyőzésére az egyetlen hatékony eszköz az oltás, ami nemcsak a megbetegedéstől véd meg, hanem életeket is menthet. 

Komáromi Zoltán, a DK politikusa orvos létére mégis oltásellenes szólamokba kezdett. Ezt nyilvánvalóan aljas politikai számításból tette és teszi vele együtt a baloldal 

- emelték ki, megnevezve szembesítő kampányuk első szereplőjét.

Az Alapjogokért Központ kezdésként azt írta, hogy a "minél rosszabb, annál jobb" elvét régóta valló ellenzék célja igencsak nyilvánvaló ezekkel a megnyilvánulásokkal. "Ha elbizonytalanodna a lakosság a vakcinák kapcsán és kevesebben oltatnák be magukat, a járvány még inkább elhúzódhat, a korlátozásokat szükséges lenne továbbra is fenntartani, ami társadalmi elégedetlenséghez vezethet - és ez a baloldali remények szerint átsugározhat a választásokra is" - fejtették ki az előzőeket, utalva a baloldali elemző, Krekó Péter korábbi interjújára. 

Úgy látják, egyes pártok nem hiába akarták "betiltani a kínai vakcinát" vagy nevezték "emberkísérletnek" az orosz oltóanyagot, és elemzőik nem hiába beszéltek arról, hogy politikai cél az oltakozási kedv aláásása, vagy arról, hogy a "gyászból adódó fájdalmakat" szavazatokra is lehet fordítani. 

Lehet, a vírust tekintik a baloldali összefogás hetedik erejének? 

- tették fel a kérdést.

"Tekintettel arra, hogy immáron több mint 3,7 millió fő regisztrált az oltásra és 2 432 313 állampolgárt már beoltották, úgy tűnik, az oltásbizalmatlansági akciók nem érik el céljukat" - összegzett a kutatóintézet, ami a szembesítő kampány folytatását ígérte.