Vas megyében hullott a legtöbb hó keddre, volt ahol nyolc centimétert mértek.

Az OMSZ kedd délelőtti bejegyzése szerint 

a legtöbb hó a Vas megyei Szalafőn hullott: itt nyolc centimétert mértek.

A szintén Vas megyei Rábagyarmaton hat centiméternyi, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szőlősardón pedig öt centiméternyi hó hullott.

Az előrejelzésük szerint azonban a hó nem marad meg, hiszen északnyugat felől fokozatosan csökkenni fog a felhőzet, és délután egyre több helyen kisüthet a nap. 

A csapadéksáv eközben délkelet felé vonul, legtovább a keleti, északkeleti, illetve a délnyugati tájakon eshet, máshol inkább csak egy-egy zápor, hózápor alakulhat ki. A szél szép lassan veszít erejéből.