Kifosztással hálálták meg a befogadást

Vágólapra másolva!
A rendőrök a lopott kocsikulcsot a férfi zoknijában találták meg, a telefont pedig eladták egy ismerősüknek, aki időközben rájött, hogy honnan van a telefon, ezért visszaadta a tulajdonosnak.
Vágólapra másolva!

Tavaly ősszel egy Tiszaújváros melletti községben élő férfi szívességből befogadta nő ismerősét lakásába, majd néhány nap múlva az élettársát is. Október 4-én,

miután a tulajdonos lefeküdt, a nő ellopta a kocsikulcsát, illetve telefonját, és elmentek. A telefont 8.000 forintért eladta egy ismerősének, de a kulcsot továbbra is magánál tartotta.

Amikor társa megtudta, hogy a nő elhozta a kocsikulcsot, elkérte tőle, és a ruhájába rejtette.

Másnap a rendőrök igazoltatták őket, és

megtalálták a kulcsot a férfi zoknijában.

Az ismerősük, aki megvette tőlük a telefont, a tulajdonost is ismerte, és rájött, hogy az övé a telefon, ezért visszaadta neki, így a kár megtérült.

A bíróság a nővel szemben lopás, a férfivel szemben bűnpártolás miatt 300 óra közmunkát szabott ki, amelyet, ha nem végeznek el, börtönbe kerülhetnek.

Súlyosító körülmény volt, hogy mindketten büntetett előéletűek, és nem először loptak.
A bíróság döntése jogerős.