Lelépett az előleggel, de az ígért munkát már nem végezte el

Vágólapra másolva!
Csalás miatt emeltek vádat egy vállalkozóként dolgozó, baranyai férfi ellen, aki felújítási munkákat vállalt, ám nem végezte el őket, ehelyett ahogy megkapta az előleget, eltűnt.
Vágólapra másolva!

A férfi egyéni vállalkozóként dolgozott, nyílászárók beszerelésére, gipszkartonszerelésre, melegburkolásra szakosodott. A vállalkozó munkáját szórólapokon hirdette, illetve személyesen ajánlkozott munkákra.

A megrendelőkkel való egyezkedés után megrendelői okiratot állított ki, melyen feltüntették az
elvégzendő munkákat, a teljes árat, és az előleget is.

A férfi minden esetben ragaszkodott az előleg kifizetéséhez.A vállalkozó 2016 novembere és 2019 novembere között összesen 16 emberrel kötött felújításokravállalkozói szerződést, ám az ígért munkákat nem végezte el,

a megrendelőket nem kereste, hívásaikat nem, vagy csak ritkán fogadta, akkor is csak

hitegette őket, hogy idővel el fogja végezni a mukát, és különböző kifogásokra hivatkozott annak csúszása, illetve elmaradása miatt.

A férfi a csalásokkal összesen

több, mint 6 millió forintos kárt okozott.

A férfi jelenleg más ügyben letartóztatásban van, és mint kiderült, már korábban is többször büntették csalás miatt.