Magyarországon az elsők között indulhat újra az élet, hiszen az európai uniós átlag kétszeresével zajlik az oltási kampány, amelynek köszönhetően már közel 2,6 millió magyar jutott hozzá legalább egy adag vakcinához. Ezzel lakosságarányosan Magyarország a második legsikeresebb ország Málta mögött az EU-ban, és néhány héten belül további enyhítések is jöhetnek, amint a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. Ezt az óriási sikert ráadásul úgy érte el Magyarország, hogy nemcsak Brüsszel kudarcba fulladt vakcinabeszerzése akadályozta az oltást, hanem a hazai baloldal oltásellenességével is meg kell küzdeni. 

Hiába tiltakozik a baloldal az ellen, hogy oltásellenesnek nevezik őket, napról napra újra bebizonyítják, hogy minden erejükkel az oltási kampány nehezítésén dolgoznak. Például a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin is folytatja az uszítást a keleti oltóanyagokkal szemben. Az ATV műsorában néhány napja kijelentette a kínai és az orosz vakcinákkal kapcsolatban, hogy szerinte " óriási felelőtlenség volt a magyar kormánytól úgy leszerződni ezekkel a gyógyszercégekkel, hogy nem várták el azt, hogy beadják az engedélyeztetési eljárást az Európai Gyógyszerügynökségnek".

Pedig éppen az orosz és a kínai vakcináknak köszönhető, hogy jelenleg az Európai Unió második helyén áll Magyarország az oltási versenyben, és kétszer olyan gyorsan zajlik az oltási kampány lakosságarányosan, mint amennyi az EU-s átlag.Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarország lehet az első tagállam, ahol teljesen újraindul az élet. Ráadásul a keleti oltóanyagok nemcsak a nyitást gyorsították fel, hanem emberek százezreinek életét mentették meg, hiszen hatásos, hatékony és biztonságos vakcináról van szó.

Fekete-Győr András és Cseh Katalin

A magyar baloldal azonban továbbra is azt hirdeti, hogy nem az a lényeg, hogy a vakcina hatásos-e, hanem az, hogy mire ad engedélyt Brüsszel. A lényeg persze az, hogy ha a keleti vakcinák brüsszeli engedélyezésére kellene várni, akkor több mint egymillióval kevesebb ember lenne beoltva Magyarországon.

Menczer Tamás külügyi államtitkár a Facebookon ezt mondta Cseh Katalin szavaira válaszul:

Itt lenne az ideje annak, hogy a baloldal az oltásellenes politikát befejezze, és ne szórakozzon a magyar emberek életével.

Menczer Tamás a parlamentben emlékeztetett arra, hogy minden baloldali pártvezető, aki beoltatta magát, a kínai és az orosz vakcinának köszönhette, hogy megkapta az oltást.

Vagy azért, mert kínai vagy orosz oltást kapott, vagy azért, mert mások, akik előttük voltak a sorban, ezt kapták, így ők is sorra kerülhettek. 

A baloldal még egy közös videót is készített, amelyben próbálják letagadni korábban tett nyilatkozataikat, azonban ez meglehetősen nehéz, ha közben újakat is tesznek. Ugyanis nem csak Cseh Katalin az, aki továbbra is nyíltan uszít.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnökeForrás: MTI/Kovács Tamás

Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi szakpolitikusa a HetiTV-ben néhány napja kitolásként értékelte, hogy a kormány kínai és orosz vakcinákat küld az önkormányzatoknak. A Gyurcsány-párti politikus azt is hozzátette, hogy ezzel "nem az ellenzéki polgármesterekkel tolnak ki, hanem az ott lakó polgárokkal". Arató Gergelynek, a DK frakcióvezető-helyettesének véleménye gyakorlatilag ezzel megegyező volt.

Ő éppenséggel arról beszélt, hogy a kormány megpróbálja rátukmálni a magyarokra a Sinpoharmot.

A DK tavaly év végén online konzultációt indított az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-oltóanyag ellen. A baloldali párt honlapján közzétettek egy kétkérdéses kérdőívet, amiben azt tudakolták az emberektől, hogy melyik vakcinát választanák, amennyiben úgy döntenek, hogy beoltatják magukat a vírus ellen. A kérdések és az arra adott válaszlehetőségek meglehetősen manipulatívak, irányítottak voltak, azt sugalmazva, hogy a keleti vakcinák nem megbízhatóak. A bocsánatkérés helyett viszont a DK április 6-án szép csendben levette a petíciót az oldalról.

A baloldali manipulációnak és felelőtlenségnek viszont saját politikusaik is áldozatul estek.

Penz András, a Demokratikus Koalíció (DK) kistarcsai képviselője valószínűleg pártja miatt utasította el a kínai Sinopharm-vakcinát, néhány nappal később pedig megfertőződött a koronavírussal, majd meghalt.

Nem ez volt az egyetlen eset, hiszen Gyűrüs Károly, a tatai önkormányzat nemrég koronavírusban meghalt DK-s képviselője március 2-án találkozott az országjáró körútján maszk nélkül Tatára látogató Gyurcsánynéval, aki feltehetőleg akkor már koronavírus-fertőzött volt, ezt három nappal később már teszt is igazolta.

Emlékezhetünk arra is, hogy a teljes baloldal a parlamentben támadt a védekezésre, amikor egy parlamenti bizottságon keresztül akarták megakadályozni a kínai és az orosz vakcinák használatát.

A baloldali halálkampány azt követően kapcsolt erősebb fokozatra április elején, hogy Nagy Attila Tibor baloldali politikai tanácsadó a Pesti TV adásában kijelentette, hogy szerinte még a DK sem használja ki eléggé a koronavírusban meghaltak családjának gyászát, pedig ezzel kellene kampányolni.

Majd megpróbálta kiszámolni, hogy az áldozatoknak hány hozzátartozója lehet, és ez mekkora politikai haszonnal járhatna. A számításból kiderült, hogy a baloldal céljainak eléréséhez még jóval több halottra lenne szükség.

Korábban Závecz Tibor baloldali közvélemény-kutató és tanácsadó, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. alapítója, vezetője élő televíziós adásban keltett bizalmatlanságot a kínai Sinopharm vakcinájával szemben. Závecz kijelentette, hogy két egybehangzó felmérésük alapján az embereknek mindössze egy százaléka akarja magát kínai vakcinával beoltatni, a többiek nem, mivel nem bíznak a keleti vakcinákban.

Ez viszont hazugság volt, hiszen addigra már 680 ezer adag kínai vakcinát használtak fel itthon az oltáshoz, sőt Závecz Tibort is ezzel oltották be.

A baloldal jól láthatóan továbbra sem áll le a halálkampánnyal és az oltásellenességgel. Nyilvánvaló a céljuk: minél több az áldozat, nekik annál jobb.