Ötven baloldali képviselő, szinte az összes aláírása szerepel azon a parlamenti dokumentumon, amellyel a baloldali pártok meg akarták akadályozni a kínai és az orosz vakcina magyarországi alkalmazását. 

Január 25-én nyújtották be azt a javaslatot a baloldali pártok, amelyben egy parlamenti bizottság segítségével akarták megakadályozni, hogy Magyarországon keleti oltóanyagokkal lehessen oltani. A javaslatban kifejezetten a kínai vakcináról van szó, de az indoklás szövegéből, és az általuk felállítani szándékozott bizottság feladatainak listájából kiderül, hogy csak olyan oltóanyagot akartak elfogadni, amelyet Brüsszel engedélyez. Vagyis nyilvánvaló, hogy mindegyik keleti vakcinát támadták. 

A javaslatot 50 baloldali képviselő írta alá, csak kettő hiányzik róla, azonban valószínűleg ennek is csak technikai okai voltak, éppen valamilyen okból nem tudták személyesen aláírni a dokumentumot. Egyikük ugyanis Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, akiről nehezen képzelhető el, hogy nem támogatja saját pártja kezdeményezését (a másik a jobbikos Steinmetz Ádám). Vagyis kimondhatjuk: mindegyik baloldali parlamenti párt teljes erőből támogatta az oltásellenes kampányt. 

Ez egyértelműen bizonyítja: nem igaz, hogy a baloldali pártok ne lennének oltásellenesek. A baloldali pártok beadványa itt olvasható, és itt látható az aláírók listája is.