Titkolja Gyurcsány polgármestere, pontosan mit is csinált, amíg három napig önkénteskedett

Vágólapra másolva!
Nem árulta el az Origónak László Imre, Újbuda polgármestere, hogy pontosan mit csinált három napi önkéntes orvosként a kerületi Szent Kristóf Szakrendelőben, adott-e be oltást valakinek, és ez nem derült ki nyilatkozataiból sem. A kérdés azért aktuális, mert a korábban orvosként dolgozó DK-s politikus működési nyilvántartása 15 éve függőben van. Így pedig önállóan nem láthatna el orvosi tevékenységet, csak felügyelet mellett. 
Vágólapra másolva!

Március 6-án jelentette be László Imre, hogy önkéntes orvosnak áll. Ennek kapcsán megírtuk, hogy a felajánlkozás sokkal inkább tűnt PR-akciónak, mintsem valós segítségnek, hiszen a DK-s polgármesternek 2005 óta függőben van a működési nyilvántartása. Ez azt jelenti, hogy tényleges orvosi munkát önállóan nem láthat el, csak felügyelet mellett.

Bár László Imre ekkor azt mondta, hogy "jövő hét közepétől-végétől" áll önkéntes orvosnak, az akció csúszott pár hetet. A baloldali kerületvezető múlt hét szombaton Facebookon közzétett videójában drámai aláfestő zenével kísérve közölte, hogy vasárnaptól kezdve három napig "besegít az oltások beadásában" a Szent Kristóf Szakrendelőben.

"Hogy miért megyek? (...) Most arra van szükség, amit úgy hívnak, hogy munkáskéz. Ezt mind a ketten adjuk (feleségével - szerk.). És hogy? Ahogy azt a főigazgató meghatározza" - mondta rejtélyesen László Imre, aki még azt is hozzátette, hogy nem polgármesterként, hanem "közönséges orvosként, egyszerű, ha úgy tetszik, mezei doktorként" fog részt venni az "emberek javát szolgáló" munkában. Magyarán, a baloldali politikus nem árulta el, hogy konkrétan mit fog csinálni ebben a három napban, annak eldöntését az intézmény főigazgatójára bízta.

Nem derült ki ennél több a tegnapi posztjából sem, ahol konkrétumok nélkül azt írta, hogy "számomra is felejthetetlen volt az a három nap, amelyet önkéntes orvosként tölthettem el a Szent Kristóf Szakrendelőben. Egészségügyi közgazdász feleségemmel közösen segítettünk a berendezett oltóponton. Pár napra a praxisban is ismét orvossá lehettem. Felemelő volt együtt lenni kollégákkal, közösen dolgozni orvosokkal és egészségügyi dolgozókkal, segíteni a munkájukat."

A harmadik hullám közepén magát népszerűsítő politikus bejegyzésében több képet is közreadott, de ezeken is csak annyi látszik, hogy emberekkel, köztük a feleségével beszélget.

Mivel a legkevésbé sem egyértelmű, hogy a működési nyilvántartásban függő státuszú László Imre önkéntes orvosként miként tette hasznossá magát, ezért kedden kora délután kérdéseket küldtünk neki. Azt szerettük volna megtudni, hogy ez idő alatt milyen tevékenységgel segítette a járvány elleni küzdelmet, valamint adott-e be oltást valakinek. Választ azonban nem kaptunk tőle,

a DK-s polgármester valamilyen oknál fogva titkolja ezt.

A politikus egyébként tegnap este az ATV vendége volt, ahol az önkénteskedése volt az egyik fő téma. Ennek ellenére a baloldali televízió stúdiójában sem derült ki, pontosan mit csinált.

A fideszes kerületvezető nem titkolózott

László Imréhez hasonlóan Karsay Ferenc, Budafok polgármestere is segédkezett húsvétkor. DK-s polgármestertársával ellentétben azonban elárulta, pontosan milyen munkát végzett. Mint a Huszonkettő elnevezésű budafoki portálnak elmondta, személy szerint a beléptetésnél segédkezett, kollégái pedig az adminisztrációs feladatok adategyeztetési részét végezték.