Szánthó Miklós: Most akkor oltásellenes a baloldal?

Vágólapra másolva!
A magyarországi baloldal ott támadja a kormány és a járványügyi szakemberek koronavírus elleni védekezését, ahol csak tudja, ennek egyik része az oltásellenessége, melyet becsomagolva tálal a keleti vakcinák elleni hergelés részeként. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzetben összeszedett néhány idézetet a baloldal politikusaitól.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban közös videóban igyekeztek cáfolni a baloldali pártok, hogy bármikor oltásellenesek lettek volna. Nézzünk meg ezzel kapcsolatban tehát néhány idézetet:

Nem bizonyított az orosz koronavírus-vakcina hatékonysága. Figyelmeztetjük a kormányt: ne akarjanak emberkísérletet végezni!

(Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, 2020. november 19.)

Magyarország nem az oroszok laborja. Szijjártó és Orbán fejezze be az orosz oltással a magyarokon való kísérletezést!

jobbikos országgyűlési képviselő, 2020. november 20.)

A DK az Európai Bizottsághoz fordul, hogy akadályozzák meg, hogy a magyar kormány a magyarokon kísérletezzen az orosz vakcinával.

(Rónai Sándor
, a DK EP-képviselője, 2020. november 21.)

Emberkísérletek orosz és kínai vakcinákkal. Orbán ki tudja, miféle orosz és kínai oltásokat akar látni, emberkísérletnek alávetve a magyarokat.

(Gyöngyösi Márton
, a Jobbik EP-képviselője, 2021. január 8.)

A kínai oltóanyagnak az orosz vakcinához hasonlóan teljesen átláthatatlan a fejlesztése.

(A Jobbik közleménye, 2021. január 17.)

A kínai elavult technikájú, ki tudja, milyen eredetű vakcina.

(Jakab Péter, 2021. január 19.)

A nyugdíjasoknak az engedély nélküli kínai oltást szánja a Fidesz-kormány.

(A Párbeszéd Facebook-posztja, 2021. február 3.)

Az idézetgyűjteményt ide kattintva olvashatják.

Szánthó szerint a halálkampány nem ért célt, már most több mint két és fél millió magyar embert sikerült beoltani, több százezer honfitársunkat keleti vakcinákkal. Mint írja azonban, a baloldal célja a bizalmatlanság fenntartása volt, és olyan elmélet is született, hogy ki kellene használniuk a gyászból eredő fájdalmat.

- írja az elemzőközpont igazgatója.