Újabb és újabb oltásellenes kampányokkal szolgálják ki Gyurcsányékat a baloldali tanácsadók

Krekó Péter, Závecz Tibor, Nagy Attila Tibor
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban több baloldali tanácsadó is egyértelműen azt javasolta a baloldali pártoknak, hogy használják ki a járvány okozta "lehetőségeket", és folytassanak oltásellenes kampányt. Krekó Péter kezdte a sort, Závecz Tibor kamukutatásával folytatta, és legutóbb Nagy Attila Tibor állt elő a gyászoló családok kihasználására épülő kampányötlettel. Nem véletlen, hogy egymást túllicitálva adják a meredekebbnél meredekebb, a minden szintet alulmúló tippeket, hiszen a megélhetésük, a jövőbeni megbízásaik a tét - és azt látják, Gyurcsányék ezt várják tőlük. Tanácsaik jól láthatóan azonnal meg is jelentek megrendelőik, a baloldali pártok kommunikációjában, mutatjuk hogyan!
Vágólapra másolva!

A tavalyi év második felétől világszerte új fázisába lépett a járvány elleni védekezés azzal, hogy a különböző gyártók elkezdték szállítani a vakcináikat. A hazai baloldal első pillanattól kezdve oltásellenes kampányt folytatott, miután látták, hogy Brüsszelből nem érkezik elég vakcina, a keleti vakcinákra támadtak. Ha számításuk bevált volna, akkor most több mint egymillióval kevesebb ember lenne beoltva, és valószínűleg még nem tetőzött volna a járvány (a statisztikai adatok szerint az új fertőzöttek száma március 26-án volt a legmagasabb, azóta a hétnapos mozgó átlag folyamatosan csökken).

Krekó Péter

"A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor (Orbánnak) kell viselnie a politikai következményeket" - decemberben ezekkel a gondolatokkal alapozta meg a baloldal oltásellenes kampányát Krekó Péter, a Political Capital igazgatója. A Politicónak adott nyilatkozatában a tanácsadó azt is hozzátette, hogy "ha az emberek nem oltatják be magukat, azért Orbán lesz a hibás".

Magyarán a Soros Györgyhöz köthető kutatóintézet vezetője kimondta azt, amit addig senki: a baloldalnak az az érdeke, hogy lassan haladjon a vakcináció. Amiből értelemszerűen az következik, hogy el kell érniük, hogy a magyar társadalom minél kisebb része oltassa be magát, mivel az elhúzódó járvány okozta politikai és gazdasági hatások a kormányon csapódnának le. Ha pedig időben kitolódik a védekezés, az

több halottat, fertőzöttet, és nagyobb gazdasági károkat eredményezne.

Krekó szokványosnak nem nevezhető gondolatmenete nagy port kavart a magyar közvéleményben, még petíció is indult ellene. Ez azonban nem zavarta a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalt, amely egy az egyben átvette a stratégiát. Innentől kezdve jól láthatóan annak érdekében kezdtek el politizálni és kommunikálni, hogy rongálják a vakcinákba vetett társadalmi bizalmat. Elég csak arra gondolni, hogy pár nappal később, január 25-én a baloldali pártok parlamenti vizsgálóbizottság felállításával próbálták megakadályozni, hogy Magyarországon keleti oltóanyagokkal lehessen oltani.

A baloldal oltásellenes stratégiájának egyik ideológusa, Krekó Péter tanácsadó, a Political Capital ügyvezető igazgatója Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Krekó tanácsai tehát célba értek, a baloldal követte az általa meghatározott taktikát.

Závecz Tibor

Nem sokkal Krekó "iránymutatása" után, annak következményeként egy másik baloldali tanácsadó, Závecz Tibor, az MSZP-közeli Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. vezetője nyilvánosságra hozott egy kamufelmérést (a felmérést egy másik cége készítette).

Mielőtt annak "eredményét" részletezte volna, azt mondta egy februári televíziós adásban, hogy a kormány rá akarja erőltetni az emberekre a kínai vakcinát. Ezt arra alapozva állította, hogy a közvélemény-kutató cégével azt mérték, hogy a magyarok mindössze egy százaléka akarja beoltatni magát a Sinopharmmal.

Már elsőre sem tűnt reálisnak a kutatás, főleg, hogy nem sokkal ezután Závecz is a kínai oltóanyaggal oltatta be magát. A témával foglalkozó cikkünkben pontról pontra levezettük, miért kamu a felmérés: ha igaz lenne az, amit a baloldali tanácsadó mondott, akkor kevesebb mint 30 ezer magyar fogadta volna el a Sinopharmot. Mondani sem kell, hogy ez a legkevésbé sem fedi a valóságot.

De persze nem is ez volt a célja Závecznek, aki nem az emberek véleményére volt kíváncsi, hanem a baloldalt szerette volna megsegíteni. A Demokratikus Koalíció (DK) ekkor már elindította a kínai vakcina elleni online aláírásgyűjtését, sőt, megjelent a keleti oltóanyag betiltását követelő posztjuk.

A Závecz-kutatás számai ugyanakkor jól kivehetően megjelentek több baloldali párt kommunikációjában is.

Egy kamukutatással próbálta alátámasztani a baloldal narratíváját Závecz Tibor tanácsadó, közvélemény-kutató, akinek a mérését több baloldali párt is használta Forrás: Facebook

Arató Gergely például egy meg nem nevezett felmérésre alapozva sütötte el a baloldal oltásellenes kampányának egyik legerősebb mondatát. "A kormány fejezze be az oltási hajlandóságra rendkívül káros kínaivakcina-kampányt! A kutatások szerint a magyarok 1%-a választaná a kínai vakcinát, minél többet beszél erről a kormány, annál kevesebben fogják beoltatni magukat még az engedélyezett vakcinákkal is!" - mondta a DK frakcióvezető-helyettese.

Jakab Péter Jobbik-elnök is nem sokkal Záveczék elemzése után beszélt arról februári parlamenti felszólalásában, hogy "a kínai vakcina nem kell majd senkinek".

Magyarán Gyurcsány Ferencék hasznosították a tanácsadó kamukutatását, ami megfordítva azt jelenti, hogy Závecz nagyban hozzájárult a baloldal oltásellenes kampányához. Miután beoltatta magát, érdekes módon már kénytelen volt elismerni, hogy a vakcina elfogyott, az emberek elfogadták. Kérdésünkre azt állította, hogy ő nem hazudott, csak ismertette a közvélemény álláspontját - az eredmény azonban láthatóan nem volt valós, így nem vonhatunk le más következtetést: kamukutatásról volt szó.

Nagy Attila Tibor

Nagy Attila Tibor a Pesti TV egyik műsorában azt javasolta a baloldali pártoknak (különösen a DK-nak), hogy szólítsák meg a koronavírusban meghaltak gyászoló családtagjait.

"Az ellenzék ugyan elmondja, hogy a kormány a felelős, de nem közöl szegmentált üzeneteket, nem szól külön a gyászolókhoz" - osztogatott kampánytippeket az ismert baloldali tanácsadó, aki külön kiszámolta, hogy a társadalom mekkora részét érintheti a gyász.

"Márpedig a gyászolók tömege, azon választópolgárok tömege, akik siratják a hozzátartozóikat, rokonaikat, ismerőseiket, idővel nőni fog. Számításom szerint szépen (kiemelés tőlünk) felmegy 100-150 ezerre, 200 ezerre. 200 ezer gyászolóval már egy párt adott helyzetét is el lehet dönteni. Az ellenzék adott része, beleértve a DK-t, miután nem szól közvetlenül a gyászolókhoz egyelőre, ezért nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat" - folytatta megkezdett gondolatmenetét, amivel

arra a buzdította a baloldalt, hogy minden korábbinál erősebben, gátlástalanabbul folytassa a halálkampányát.

Ahogy kimondta, a Gyurcsány-házaspár azonnal alkalmazni kezdte a stratégiát. Előbb Gyurcsány Ferenc DK-elnök írta a Facebookon, Orbán Viktor rendkívüli interjújára reagálva, hogy a koronavírus miatt nagy számban "maradtak itt özvegyen, árván".

Utána Gyurcsányné következett, aki férjénél is nyilvánvalóbban használta Nagy tanácsait, amikor konkrétan "gyászoló családokról" írt posztjában. "A kormánynak szembe kell néznie több mint 20 ezer gyászoló családdal" - szögezte le Nagy stratégiája mentén. Gyurcsánynétól ez azért volt furcsa és ellenszenves, mert elkapta a vírust, amelynek következtében kétoldali tüdőgyulladást kapott. Magyarán pontosan tudja, hogy mivel jár a betegség. Ráadásul előtte maszk nélkül turnézta körbe a fél országot, a védekezéssel semmit sem törődve.

Halálkampány a csúcson: Nagy Attila Tibor tanácsadó a gyászoló családok megszólítására biztatta a baloldali pártokat Forrás: Origo

Versenyeznek a megbízásokért

Látszik tehát, hogy a baloldali tanácsadók egymással versenyezve buzdítják halálkampányra a baloldali pártokat. Nem kell részletezni, hogy ez miért ízléstelen és kegyetlen, egyúttal ugyanakkor felmerül a kérdés: miért csinálják?

A választ a jól jövedelmező megbízások körül érdemes keresni: ezeknek az embereknek (és intézeteiknek) a megélhetése ugyanis jelentős részben a baloldali pártoktól (és Soros Györgytől) függ. Ez pedig azt jelenti, hogy teljesíteni próbálják az elvárásokat. Márpedig egyértelmű számukra, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével a baloldal a halálkampányra vár ötleteket.