Gyurcsány és társai parlamenti határozatban tiltanák a kínai és orosz vakcinák használatát

oltásellenes, baloldal, Országgyűlés, Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2020. május 20. Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka felszólal a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 20-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A baloldali pártok Gyurcsány Ferenc vezetésével januári határozati javaslatukban akarták megakadályozni a keleti oltóanyagok használatát. Ez volt a baloldal egyik legdurvább támadása a vakcinák ellen, amihez két kivétellel valamennyi parlamenti képviselőjük a nevét adta (valószínűleg ők is csak azért nem, mert nem voltak bent a parlamentben). Megmutatjuk, kik voltak azok a vezető, hangadó baloldali politikusok, akik megfosztották volna a magyarokat az oltásoktól! 
Vágólapra másolva!
A baloldali pártok határozati javaslata, 2021. 01.25. Forrás: --

Az indoklás szövegéből jól látszott, hogy az akció a kínai és az orosz vakcina ellen irányult. (Hiszen folyamatosan arról írtak, amikor a kínai oltóanyagot említették, hogy csak a Brüsszel által engedélyezett vakcinákkal lehessen oltani. Vagyis, orosszal és kínaival ne.) Az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt (DK, Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd) ötvenkét képviselőjéből ötven támogatta a kezdeményezést, ketten feltehetően csak technikai okok miatt nem írták alá azt. Gyurcsány vezetésével ezek a politikusok vállalták a nevükkel, hogy ha módjuk lenne, elzárnák a keleti vakcinákat a magyarok elől. Egyébként ma is a parlament előtt az 50 baloldali képviselő határozata. Bemutatjuk a hangadóikat!

Demokratikus Koalíció

Gyurcsány Ferenc (pártelnök-frakcióvezető)

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Arató Gergely

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Bősz Anett

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Oláh Lajos

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Vadai Ágnes

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Varju László

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Jobbik

Jakab Péter (pártelnök-frakcióvezető)

Forrás: MTI/Kovács Attila

Balczó Zoltán

Forrás: MTI/Kovács Attila

Csányi Tamás

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Lukács László György

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Nunkovics Tibor

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Potocskáné Kőrösi Anita

Forrás: MTI/Soós Lajos

Stummer János

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szilágyi György

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Z. Kárpát Dániel

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

MSZP

Kunhalmi Ágnes (társelnök)

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Tóth Bertalan (társelnök)

Forrás: MTI/Kovács Attila

Hiszékeny Dezső

Forrás: MTI/Soós Lajos

Korózs Lajos

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Molnár Gyula

Forrás: MTI/Kovács Tamás

LMP

Schmuck Erzsébet (társelnök)

Forrás: MTI/Kovács Attila

Csárdi Antal

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Demeter Márta

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hohn Krisztina

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Párbeszéd

Szabó Tímea (társelnök-frakcióvezető)

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Burány Sándor

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mellár Tamás

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Tordai Bence