India is elismeri a magyar oltási program sikerét

India, Udaipuru, Oberoi Udaivilas, medence, kilátás
Medence, indiai módra
Vágólapra másolva!
Az indiai vakcinák nagyon hatékonyak a vírussal szemben, és az egész program nagyon felfutott, januárban kezdődött el az emberek beoltása, értelemszerűen elsőként az egészségügyben és a frontvonalban dolgozókat oltották be, majd pedig következtek a 60 évnél idősebb emberek, már több mint 90 millió adag vakcinát adtak be eddig Indiában, és minden nap legalább 2-3 millió dózist adnak be - minderről Kumar Tuhin, India magyarországi nagykövete beszélt az Origónak. Szólt arról is, hogy a két ország között jelenleg is zajlanak a tárgyalások egy audiovizuális együttműködésről szóló megállapodás létrehozásáról.
Vágólapra másolva!

Hogyan reagált India a koronavírus-járványra, és hogyan tudja kezelni a kialakult helyzetet?

Országom nagyon gyorsan reagált a COVID-19 által okozott válsághelyzetre. Tavaly, amikor még csak ötszáz esetről szóltak a hírek, akkor teljes országos zárlatot rendelt el a kormány. Ez volt a világon a legnagyobb lezárás. Mindezzel párhuzamosan természetesen a gazdaság is nagyon megszenvedte ezt a helyzetet, mivel az érintett negyedévben több mint 20 százalékos zuhanás történt.

Az utóbbi fejlemény is nagyban segítette a védekezést, mivel napi szinten több ezer egyéni védőeszközt, fertőtlenítőt és lélegeztetőgépet gyártott az ország. Napjainkra India a Covid által kevésbé érintett országok közé tartozik, mert mind az egymillió főre vetített esetszám, mind az áldozatok száma a világátlag alatt van. Mindez nagyon komoly teljesítmény.

India a világ 84 országába szállított már összesen 64 millió adag vakcinát abból a két biztonságos és hatékony oltóanyagból, amelyből egyet teljes mértékben Indiában fejlesztettünk ki. Ez egy nagyon nagy lehetőség India számára gazdaságilag is. Az elmúlt napokban Indiában is megkezdődött a járvány második hulláma, és az új fertőzöttek száma ismét növekszik.

Kuman Tuhin, India magyarországi nagykövete: A szigorú intézkedésekkel sok ember életét sikerült megmenteni Fotó: Polyák Attila - Origo

Mikorra érheti el az indiai társadalom a teljes védettséget?

Az indiai vakcinák nagyon hatékonyak a vírussal szemben, és az egész program nagyon felfutott. Januárban kezdődött el az emberek beoltása. Értelemszerűen elsőként az egészségügyben és a frontvonalban dolgozókat oltották be, majd pedig következtek a 60 évnél idősebb emberek. Április 1-től kezdődött meg a 45 éven felüliek oltása is.

Augusztusra legalább 300 millió embernek kell megkapnia az első oltást a legújabb tervek szerint. Ez egy nagyon magas cél, de napról napra növelni fogja az ország a vakcinagyártó képességét is. Jelenleg a világ összes vakcinájának a hatvan százalékát állítjuk elő. India legnagyobb oltóanyag-előállítója egyedül körülbelül 50 millió adag vakcinát állít elő havonta, és a terveink között szerepel, hogy ezt a számot havi 70 millióra emeljük hamarosan, és a jövőben ezt a számot is meghaladjuk. Nagyon jó úton haladunk, és így az indiai társadalom teljes körű vakcinációja is kivitelezhető lesz.

Hogyan látja a magyar és az indiai kormány együttműködését a vakcinációs program kapcsán?

Indiában nagyon gyorsan halad az oltások beadása, de az ország népességének számát figyelembe véve tovább kell gyorsítanunk az ütemet. Nagyon fontos rámutatni arra, hogy csak úgy lehet sikeresen küzdeni a vírussal szemben, ha a világ népességének minél nagyobb részét beoltjuk. Éppen ezért India már eddig is több millió vakcinát juttatott el külföldi országokba.

Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy a két ország ezen téma kapcsán is kapcsolatba kerül egymással. India úgy véli, hogy a COVID elleni tartós védelem kiépítése érdekében biztosítani kell a vakcinákhoz való egyenlő hozzáférést a világ lehető legtöbb területén. A jövőben az indiai vakcina is megérkezhet Magyarországra, de ez nagyban függ saját országunknak azon szükségletétől is, amelyet a jelenleg is zajló második hullám támaszt.

Mennyire sérültek a bilaterális gazdasági kapcsolatok az elmúlt évben a COVID hatása alatt?

A COVID-válság előtt a két ország közötti kereskedelem értéke 760 millió dollár volt. A koronavírus ezt igen hátrányosan érintette a tavalyi évben. Ennek ellenére a 2019-es adatokhoz képest 2-3 százalékkal növekedett a kereskedelem mértéke, ami egyértelműen jelzi, hogy az India és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatok erős alapokon nyugszanak.

Számos indiai cég fektetett be Magyarországon, és mára a befektetések mértéke meghaladja a 3 milliárd dollárt.

Mindeközben több magyar cég is India felé tekint. A koronavírust követő időszakban mind Magyarországnak, mind Indiának szorosan együtt kell dolgoznia, hiszen komoly változások várhatóak a világgazdaság színterén, így például egy eltolódás is a globális ellátási láncok felállásában.

"Számos indiai cég fektetett be Magyarországon" Fotó: Polyák Attila - Origo

Hogyan alakulhat az indiai-magyar turizmus jövője?

Értelemszerűen a mostani időszak nem kedvez a turizmus fejlesztésének. De stabil alapjaink vannak. Nem elég annyit mondani, hogy mindkét ország részéről megvan az érdeklődés a másik iránt, de fontos megjegyezni azt is, hogy az elmúlt időszakban folymatos növekedés tapasztalható a két ország nagykövetsége által kiadott turistavízumok számában.

Az indiai filmek eddig is nagy szerepet játszottak abban, hogy minél több emberrel megismertessék az ország különböző helyszíneit, természeti és kulturális látványosságait, amely remélhetőleg még nagyobb számban fogja vonzani a turistákat, amint a helyzet visszaáll a normális kerékvágásba, és a nemzetközi utasforgalom ismét megindul.

Milyen rendezvényekkel készülnek a független India 75 évvel ezelőtti létrejöttére?

Ez egy óriási esemény az ország történetében. Mindezek mellett nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az indiai civilizáció története több ezer évre tekint vissza, és erről is meg kell emlékezni. Természetesen az összes indiai külképviselet nagyon aktívan készül az évforduló megünneplésére. Az indiai kormány tervbe vette, hogy az események már 75 héttel a függetlenségi évforduló előtt megkezdődjenek. Az ünnepi időszak tehát 2021 márciusától 2023 augusztusáig fog tartani. Ez egy hosszú periódus, így nagyon sok egyedi program fér bele.

Magyarországon többek között India-hetet tartunk majd, terveinkben szerepel továbbá, hogy LED-fényekkel fessünk be egy prominens emlékművet, elültessünk 75 facsemetét és jótékonysági eseményeket rendezzünk, és természetesen lesznek egyéb kulturális és gasztronómiai programok is. Egyelőre ezeket a világon mindenhol online tartják a járványhelyzet miatt. Az egyik rendezvény keretében megemlékezünk majd Rabindranáth Tagore író-költőről, zeneszerzőről, festőről is, akiről a balatonfüredi parti sétány van elnevezve.

A koncepciónk az, hogy ne csupán India számos arcát és országunk vívmányait mutassuk be, hanem az indiai-magyar kapcsolatok történetét és erejét is.

Hogyan helyezné el Indiát a mai világban 75 évvel a függetlenség elnyerése után?

India mára a világ egyik legnagyobb gazdaságává vált. Nominális GDP-t tekintve a hatodik, míg a vásárlóerő-paritás tekintetében a harmadik legnagyobb. A világ minden hatodik embere indiai. Jelenleg India a világ harmadik legnagyobb fogyasztói piaca, míg az acéltermelést és mobiltelefon-gyártást tekintve a második helyen áll. India a mérnökök és szakértők képzésében is vezető szerepet tölt be, és egyike azon országoknak, amelyek élen járnak a belföldi légi közlekedés piacán is.


Az indiai kormány által bevezetett innovatív programoknak köszönhetően az ország sebes ütemű transzformációja tovább gyorsul. India 35 kilométernyi országutat épít ki naponta. Ezzel egy időben országunk az ENSZ békefenntartó erőinek legnagyobb közreműködői közé tartozik. Hatalmas mértékű segítséget nyújtunk fejlesztések végrehajtásában szomszédainknak és más országoknak, akikkel baráti viszonyt ápolunk. Ez így van napjainkban, és így lesz a jövőben is.