Nem hagyja abba Gyurcsány pártja: az Origo cikkére reagálva tovább folytatja az oltásellenes kampányt

oltásellenes, baloldal, Országgyűlés, Arató Gergely
Budapest, 2021. április 8. Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka felszólal az egyes köznevelést érintő törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 8-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az Origo cikkére reagálva Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese újabb oltásellenes nyilatkozatot tett. Ahogy beszámoltunk róla, a baloldali pártok januárban határozati javaslatot nyújtottak be annak érdekében, hogy megakadályozzák a keleti oltóanyagok használatát. Gyurcsány Ferenc helyettese magára vállalta a folytatást!
Vágólapra másolva!

Szombaton megírtuk, hogy a baloldali pártok az év első hónapjában minden addiginál durvább támadást intéztek a keleti vakcinák ellen: egy határozati javaslattal fúrták volna meg a használatukat. Jól mutatja az oltásokhoz való viszonyulását a baloldalnak, hogy az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt (DK, Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd) ötvenkét képviselőjéből ötven aláírta a kezdeményezést. Természetesen Gyurcsány Ferenc vezetésével.

Cikkünkben arcképcsarnok formájában mutattuk meg, hogy kik adták a nevüket a nehezen értelmezhető akcióhoz. Írásunkra többek között a DK oltásellenes kampányának egyik arca, Arató Gergely reagált. A DK frakcióvezető-helyettese azzal érvelt, hogy cikkünk valótlanságon alapszik, hiszen a határozati javaslatban nem esett szó "a keleti vakcinák használatának megakadályozásáról". Ez konkrétan nem igaz, hiszen a baloldali képviselők által aláírt dokumentumban az olvasható: "álláspontunk az, hogy a magyar emberek egészségének védelme érdekében ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség". Ez egyszerűbben megfogalmazva azt jelenti, a baloldal azon az állásponton volt, hogy ne lehessen alkalmazni a Sinopharmot. Máshol pedig a brüsszeli engedélyekhez köti a vakcinákat, azaz, az orosz oltóanyag ellen is küzdöttek.

Forrás: Origo

Arató a kormány bírálata után zárásként - tökéletesen illeszkedve pártja kampányába - arra kért mindenkit, hogy

Érthető - és persze alattomos - utalás, hogy nem minden vakcinában lehet (kell) megbízni. Azaz, ismét a tipikus baloldali oltásellenes hergelés.

Mint ismert, a baloldali pártok, különösen a DK hosszú hónapok óta próbálja (közvetlen vagy közvetett módon) lebeszélni az embereket a keleti vakcinákról, elsősorban úgy, hogy minden fórumon azt sugalmazzák, azok nem biztonságosak.

Arató Gergely - Komáromi Zoltán egészségügyi szakpolitikus mellett - az egyik kulcsszereplője pártja oltásellenes kampányának. Januári sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy "nem szabad az unió által nem engedélyezett vakcinával oltani Magyarországon", "a lehető legveszélyesebb dolognak" nevezve annak használatát. "Szó sem lehet arról, hogy olyan bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával oltsák be a magyarokat, amelyet nem engedélyezett az EU gyógyszerügynöksége" - fogalmazott. Egyúttal arra szólította fel a kormányt, hogy hagyja abba "az oltási hajlandóságra rendkívül káros kínaivakcina-kampányt".

Nem sokkal később pedig azt mondta, hogy a kínai oltást "rá akarják tukmálni" az emberekre. Arató kijelentéseivel egyébként több cikkben is foglalkoztunk: azokról itt és itt tud olvasni.