Ötmillió forintot akart kizsarolni a felesége szeretőjétől egy férfi Kecskeméten - írja sajtóközleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A Kecskeméti Járási Ügyészség zsarolás miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019 júliusában Kecskeméten a félrelépő feleségének a szeretőjétől 5 millió forintot akart zsarolással megszerezni.

A megzsarolt férfi egy bevásárlás alkalmával ismerkedett meg a zsaroló feleségével, majd szexuális kapcsolat jött létre köztük. A vádlott megtudta a felesége félrelépését, és miután anyagi nehézségei voltak, elhatározta, hogy a félrelépést felhasználva pénzt szerez magának.

A férfi a feleségétől megtudta szeretője telefonszámát, és telefonon találkozót beszélt meg vele egy kecskeméti benzinkút shopjába. Ott a zsaroló férfi átadott az egyébként házasember szeretőnek egy papírtörlő darabot, amin egy bankszámlaszám volt feltüntetve, majd közölte, hogy ha a szerető nem utal át 5 millió forintot a számlaszámra, akkor mindent elmond feleségének és gyerekének, sőt még a munkahelyét is értesíti.

A szerető ekkor megijedt, és azonnal rendőri segítséget kért. A zsaroló azonban később is figyelmeztető sms-eket küldött, amelyekben figyelmeztette a másik férfit a következményekre, ha nem utalja a pénzt. 

A vádlott szabadlábon várja a tárgyalást, zsarolással vádolják. Az ügyész felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta a vádlottra.