Merkely Béla: Bármelyik vakcinát adják, el kell fogadni!

MERKELY Béla
Budapest, 2021. április 9. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora védőfelszerelést vesz fel a fővárosi Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 9-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjában nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Merkely Béla hangsúlyozta, számos olyan tragédiáról hallott, ahol valaki várt egy vágyott vakcinára, majd elkapta a vírust, és

Kiemelte,

az első oltásnak van a legnagyobb szerepe a megbetegedéssel szemben,

az első oltás után ugyanis nagyjából két héttel alakul ki az immunitás, és lesz gyakorlatilag közel 100 százalékos a biztonság a súlyos megbetegedéssel szemben. A második oltás ezt követően egyfajta sokszorosító hatással rendelkezik, ami megnöveli a szervezetben az ellenanyagok számát.

A Semmelweis Egyetem rektora fontosnak nevezte, hogy a fertőzésen átesettek ellenanyagszintje alacsonyabb, mint a beoltottaké, ugyanakkor a vírust korábban bizonyítottan elkapók esetében nincs szükség második oltásra.

Szólt arról is, a két oltással rendelkezők megfertőződésekor legfeljebb egy enyhe náthához hasonló tünetek jelentkezhetnek,

de olyanról még nem hallott, hogy a körükben súlyos megbetegedés történt volna.

Merkely Béla aláhúzta, ahhoz, hogy a járvány tartósan alacsony számokat mutasson Magyarországon, nagyjából 5 millió állampolgárt kell beoltani, de reméli, hogy ennél többen igénylik majd a vakcinát, ami elég lehet ahhoz, hogy

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora védőfelszerelést vesz fel a fővárosi Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 9-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Hangsúlyozta,

a brit variánst csak oltással lehet elkerülni,

ugyanis olyan nagy a fertőzőképessége, hogy csak idő kérdése, mikor fertőzi át a teljes populációt. Tehát

téved az, aki úgy gondolja, a saját beoltása nélkül kialakul a nyájimmunitás

- tette hozzá.

Kiemelte, a harmadik hullámot okozó brit variáns nemcsak hatékonyabban fertőz, hanem súlyosabb eseteket is okoz, és nem kíméli a fiatalokat sem. Amíg a vad, azaz a vuhani vírus esetében minden ember további átlagosan 2,7 embert fertőzött meg, addig a brit mutánsnál ez a szám közel 4, emellett jelentős számú 30-60 év közötti fertőzött kerül miatta intenzív osztályra - fejtette ki Merkely Béla.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint - a hivatalosan nem igazolt esetekkel együtt - 2-4,9 millió között lehet Magyarországon a megfertőződtek száma.

Merkely Béla felidézte, a második hullámban fertőződött meg a vírus vad változatával, és az influenzától jelentősen eltérő tüneteket tapasztalt, jelentős fájdalmakkal és fáradtságérzettel. Elmondta, a tüneteket egy hétig érezte,

a szaglása ugyanakkor öt hónap elteltével sem tért vissza teljesen.

A beszélgetést vezető Áder János hangsúlyozta, "nem lehetünk elég hálásak" azért az ember feletti erőfeszítésért, amelyet az egészségügyben dolgozók nyújtottak a járvány alatt. Hozzátette, a lakosság azzal tud a legtöbbet segíteni nekik, ha beadatják az oltást.

A köztársasági elnök többször hangsúlyozta az oltásra szóló regisztráció fontosságát.

- jelentette ki az államfő, aki a Merkely Béla által elmondottakat úgy összegezte: "regisztrálni, regisztrálni, regisztrálni, és utána pedig elfogadni a felkínált oltásokat!".