A vakcinák engedélyezése szigorú szakmai kérdés – legalábbis elvileg és a nyilatkozatok szintjén, míg valójában a világ országainak döntő többségében legalább annyira a politikai (geopolitikai és gazdaságpolitikai) szempontok dominálnak. Alig akad ugyanis olyan állam, ahol – Magyarországhoz hasonlóan – a lakosság számára elegendő oltóanyag biztosítása és a több lábon álló vakcinabeszerzés ne ütközne külpolitikai akadályokba.

Világszinten jelenleg (április első felében) 13 olyan védőoltás áll rendelkezésre, amelyet már legalább egy országban engedélyeztek. Mind a 13 oltást a világ vezető gazdasági erőközpontjaiban sikerült kifejleszteni és előállítani: az Egyesült Államokban, Európában (amely alatt most az Európai Unió mellett a vele szorosan összefonódott, ám nem tagállam gazdaságokat is értjük), Kínában, Oroszországban, továbbá Indiában. Ezek közül az Egyesült Államok és Európa ezer szállal kötődik egymáshoz gazdaságilag, katonailag és politikailag egyaránt. Mindez a vakcinák fejlesztésében és gyártásában is kifejeződött (lásd az amerikai Pfizer és a német BioNTech együttműködését, vagy a gyártási kapacitások elhelyezkedését), így talán nyugodtan nevezhetjük összefoglalóan „nyugati" vakcinának az USA-ban, az Európai Unióban és Nagy-Britanniában előállított készítményeket.

Azt várhatnánk, hogy a koronavírus-járvány globális csúcsán háttérbe szorulnak a politikai küzdelmek, és másodlagos kérdéssé válik az, hogy mely ország kutatólaboratóriumában sikerült előállítani az adott oltóanyagot. Az utóbbi hónapok fejleményeit szemlélve a valóság leszámolt ezzel az illúzióval (lásd keretes írásunkat).

Forrás: Shutterstock/Századvég

Az USA, Kína és Oroszország esetében is csak a „saját” vakcinák kerülhettek forgalomba. Azon talán nem sokan csodálkoznak, hogy pl. Pakisztánban épp a legközelebbi állam, India vakcináinak egyikét sem hagyták jóvá, vagy a Szovjetunió több utódállamában is kizárólag orosz oltóanyagot használnak. Ennél szomorúbb az, hogy az adatok azt mutatják: a világ legtöbb országa beállt a sorba, és kizárólag egyik vagy másik nagyhatalom vakcináját hajlandó elfogadni.  Az elemző számára a döntések nagyon egyértelműen kirajzolják a világpolitika aktuális állapotát, a befolyási övezeteket, a külpolitika kényszerpályáit.

A világ 156 országának vakcinabeszerzéseit elemezve kiderül, hogy

  • 88-ban mindössze egyetlen erőközpont vakcináját fogadták be,
  • 42 országban kettőt,
  • 18-ban hármat, és mindössze
  • 8 olyan állam van, ahol valamennyi gyártó állam vakcináját engedélyezték ideológiától, politikai berendezkedéstől, rövid távú gazdasági szempontoktól függetlenül.

Magyarország is e nyolc állam egyikébe tartozik, rajtunk kívül csak Argentína, Mexikó, Bahrein, Egyiptom, Marokkó, a Seychelles-szigetek és – talán sokak számára meglepő módon – Irán mondhatja el magáról, hogy minden elérhető oltóanyagot befogad. Amennyiben megengedőek vagyunk, és a 3, illetve 4 gyártóközpont vakcináit is alkalmazó országokat közös csoportnak tekintjük, akkor is csak 26 ország (a világ országainak összesen 17 százaléka) az, ahol a geopolitika nem írta felül a szakmai szempontokat és a lakossági érdekeket. 

Forrás: Shutterstock/Századvég

A jelenlegi helyzetben mindez nem csupán elméleti kérdés, mivel a pandémia kíméletlenül rámutatott arra, hogy a külpolitikai mozgástér fenntartása nem önmagáért értékes, nem öncél, hanem nagyon is kézzel fogható, egy, a mostani pandémiához hasonló helyzetben kulcsfontosságú eszköz a kormányzatok kezében. Magyarország esetében a legfrissebb adatok szerint az eddig megérkezett 4 335 115 adag védőoltás helyett mindössze a feléről, 2 129 515 adagról számolhatnánk be, amennyiben kizárólag az uniós beszerzésekre alapozta volna a kormány az ellátást. A különbség több mint 2,2 millió dózis, azaz 1 millió oltott személy, amely valójában a külpolitikai mozgástér és a kényszerpálya közötti különbség eredménye.

Ezzel szemben 88 országban (56 százalék) a vakcinapolitika végletesen beszűkült, és csak a baráti vagy gazdaságilag-katonailag domináns államok kerülhetnek szóba, esetleg kizárásos alapon született meg a döntés, amely nyomán egy erőközpontra szűkült le a vakcinabeszerzés. Szíriában például ez az orosz, Afganisztánban az indiai, az Európai Unió központjában pedig kizárólag nyugati vakcinákat találtak alkalmasnak.

Forrás:Századvég

Természetesen politikai elemzőként nehéz bizonyítani, hogy ezeket a szakmai döntéseket valóban a politikai szempontok is motiválták, csupán a jelek és mintázatok, logikai összefüggések alapján tudjuk ezt valószínűsíteni. Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról a tényről, hogy az Európai Bizottság a szállítási szerződéseket még 2020. szeptember és november folyamán kötötte meg azzal a kitétellel, hogy a rendelés kizárólag az engedélyezés után aktiválódik. Az erről szóló első tárgyalásokat pedig júliusban és augusztusban folytatta le, jóval az engedélyeztetési eljárás előtt. Ezek alapján nehéz tehát azzal védekezni, hogy kizárólag a szigorú engedélyeztetés miatt nem rendelkezik az Európai Unió több oltóanyaggal, hiszen Brüsszel eleve nem is tárgyalt más gyártókkal, és úgy kötelezte el magát kizárólag a nyugati vakcinák mellett, hogy annak gyógyszerészeti szakmai alapja nem volt,  hiszen a vakcinafejlesztések akkor még kezdeti stádiumban voltak.

Stella Kyriakides, az EU egészségügyért és az élelmiszerbiztonságért felelős biztosaForrás: AFP/KENZO TRIBOUILLARD

Mindez persze gazdasági szempontból logikus lépés, hiszen azt is el kell ismerni, hogy 2020 szeptemberében még nem lehetett előre látni sem a 2021-es járványhelyzetet, sem azt, hogy végül mely vakcinák lesznek a befutók.

Vakcinadiplomácia
Az adatok alapján jól látszik (https://covid19.trackvaccines.org/vaccines/), hogy az Egyesült Államokon és az Európai Unión kívül a nyugati gazdaságba jól integrálódott és az Egyesült Államokkal szoros katonai szövetségben lévő fejlett államok, mint Ausztrália, Izrael, Japán, Dél-Korea, Tajvan kizárólag a nyugati oltóanyagok mellett kötelezték el magukat. Oroszországnak erős pozíciói vannak továbbra is a volt szovjet tagállamok jelentős részében, valamint más földrészeken is, elsősorban a korábban vagy jelenleg is szocialista berendezkedésű országokban. Kína erős Dél-Ázsiában, Afrikában, sőt még Latin-Amerikában is, ám nem olyan kizárólagos jelleggel dominálja ezen államokat, mint globális versenytársai. A legtöbb államban egyébként a brit AstraZeneca vakcináját engedélyezték (83), amit a Pfizer oltóanyaga (82) és a Szputnyik V követ (60).

Joggal lett volna elvárható azonban, hogy az Európai Bizottság egyrészt készüljön fel egy rosszabb forgatókönyvre is (ahogy Magyarország tette a lélegeztetőgépek, védőfelszerelések terén is), másrészt vizsgálja felül korábbi álláspontját a megváltozott körülményekre való tekintettel. Az aggasztó oltóanyaghiány első jelei már idén januárban látszódtak, több uniós tagállam hangot is adott elégedetlenségének, és Magyarország mellett Németország, Olaszország, Dánia és Szlovákia is tárgyalásokba kezdett, hogy a térségen kívül gyártott oltóanyagok is a lakosság rendelkezésére álljanak. Most április eleje van, a vakcinahiány mindennapos vitatémává vált, Brüsszel azonban máig nem szélesítette az EU mozgásterét, és nem tett valódi lépéseket a vakcinakrízis megoldása érdekében. Különösen nehezen védhető ebben a szituációban a Magyarországra helyezett politikai nyomás amiatt, hogy a magyar kormány a külpolitikai mozgásterét és lehetőségeit kihasználva április közepéig több mint 2 millió extra adag nem nyugati oltóanyagot biztosított polgárainak, amelynek segítségével a 18 évnél idősebb lakosság 32,2 százalékát sikerült már legalább az első dózissal beoltani (szemben az EU 16,5 százalékos átlagával). A pragmatikus magyar megközelítéssel szemben sokkal inkább tűnik ideológiailag vezéreltnek az a megkövesedett nézet, hogy az Európai Unió még saját lakói védelme érdekében sem hajlandó keleti gyártókkal tárgyalni további oltóanyagok beszerzéséről. 

 

 Szerző: dr. Maurer Szemere, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egészségügyi üzletágának vezetője