Fabottal véresre verte ismerősét egy férfi Dunaharasztiban

Vágólapra másolva!
Letartóztatta a bíróság azt a férfi, aki egy korábbi vita miatt egy bottal kis híján halálra verte ismerősét egy Dunaharasztiban lévő dohánybolt előtt.
Vágólapra másolva!

2019 nyarán hívták a rendőröket amiatt, mert egy olyan férfit találtak az egyik dohánybolt előtt Dunaharasztiban, akit láthatóan nagyon megverték. A nyomozás során a rendőrök rájöttek, hogy az 54 éves K. Ödön lehetett a támadó, akit más másnap ki is hallgattak súlyos testi sértés miatt. A férfi beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezhetett.

A nyomok és a férfi elmondása alapján egy korábbi vita miatt vágta fejen többször az ismerősét egy fahusánggal. Az áldozat orra eltört és az arccsontja is több helyen.

Az orvosszakértő véleménye szerint a férfi akár meg is ölhette volna az ismerősét.

Forrás: Police.hu

A rendőrök idén márciusban Dunaharasztiban fogták el a hajléktalanként élő támadót.

Igazoltatása közben kiderült, hogy egy szabálysértésért kapott bírságot nem fizetett ki, ezért elzárást kapott. A rendőrök bevitték a börtönbe.

Miután szabadult, április 10-én emberölési kísérlet miatt is kihallgatták, őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását, amit azóta a bíróság elrendelt.