Nem árulta el az Origónak Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, hogy miért nem vonja vissza a kínai Sinopharm és általánosságban a keleti vakcinák betiltását követelő határozati javaslatot a baloldal. A kérdés azért aktuális, mert a baloldali pártok januárban nyújtották be indítványukat, és az még mindig az Országgyűlés előtt van. Mindez bizonyítja, hogy a baloldal továbbra is oltásellenes, és az eddigieknek megfelelően folytatja kampányát. Hiába kérdezi a sajtó, a baloldali politikusok nem akarnak válaszolni a kérdésekre, hétfőn Gurmai Zita szocialista képviselő menekült el a kérdések elől. A baloldali politikusok azért hallgatnak, mert miközben emberi életeket veszélyeztetve hergelnek az oltások ellen, maguknak azért beadatták az életmentő oltást. A legutóbbi példa Tordai Bence, aki aláírta a határozati javaslatot, maga is többször hergelt a keleti vakcinák ellen - aztán az orosz vakcinával oltatta be magát.

Ötven baloldali képviselő januárban határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy megakadályozza a kínai vakcina hazai használatát. Hétvégi cikkünkben arcképcsarnok formájában megmutattuk azokat a hangadó baloldali politikusokat, akik megfosztották volna a magyar embereket az oltásoktól.

Megkérdeztük Gyurcsányt

"Álláspontunk az, hogy a magyar emberek egészségének védelme érdekében, ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség" - fogalmaztak a dokumentumban, amiből egyértelművé vált, hogy ha az ellenzéken múlt volna, akkor ma nem lehetne Sinopharmmal oltani, sőt, a Szputnyikkal sem, hiszen azt sem engedélyezte egyelőre az Európai Gyógyszerügynökség. Vagyis az indítvány mindkét vakcina ellen szólt.

Bár mára teljesen világossá vált, hogy a keleti oltóanyagok biztonságosak és hatékonyak, a határozati javaslat még mindig a Ház előtt van, azaz az előterjesztők nem vonták vissza. Hogy miért nem, az teljesen érthetetlen, éppen ezért kérdéseinkkel a baloldal vezetőjéhez, Gyurcsány Ferenchez fordultunk, akinek elsőként díszeleg az aláírása a dokumentumon. Nem véletlenül, a baloldal vezetőjeként a mostani oltásellenes kampány mögött is ő - és persze a baloldali tanácsadói - állnak.

Azt kérdeztük a pártelnöktől, hogy visszavonja-e a legújabb fejlemények ismeretében a határozati javaslatot, vagy továbbra is fenntartja azt. Arra is kíváncsiak voltunk, hogyha utóbbi mellett dönt, annak mi az oka. Megkeresésünkre azonban nem reagált, amiből az következik, hogy  

Gyurcsány Ferenc kitart az oltásellenes kampány mellett, és az eddigiek szerint fogja folytatni azt.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A kormánypártok egyébként több alkalommal is azt kérték a baloldali frakcióktól, hogy vonják vissza a kezdeményezésüket. Legutóbb Zsigó Róbert, a Fidesz új szóvivője követelte ezt Gyurcsány Ferenctől. Mint mondta, "a vírus elleni küzdelemben nincs helye az ilyen felelőtlen magatartásnak, hiszen a vírust csak a védőoltásokkal tudjuk legyőzni".

Azt, hogy a baloldalt vezető Demokratikus Koalíció nem tett le a vakcinaellenes kampányáról, mi sem bizonyítja jobban, minthogy

  • hétfőn Vadai Ágnes képviselő közösségi oldalán álhírt terjesztett a Sinopharmról,
  • Vágó István elnökségi tag bevallotta, hogy pártja kínaivakcina-ellenes,
  • Bauer Tamás volt alelnök arról írt, hogy nem ért egyet azzal, hogy az Orbán-kormány engedélyezte az orosz és kínai vakcinákat,
  • kedden Gyurcsányné pedig arról beszélt, hogy a kínai és az orosz vakcinákat senki nem vizsgálta meg, csak az a jó oltás, amit Brüsszel jóváhagy. 

Magyarán a párt prominens politikusai az elmúlt napokban is durva oltásellenes kijelentéseket tettek. 

Baj lenne a keleti oltások nélkül

Mint ismert, Magyarország az uniós oltási rangsor élmezőnyében helyezkedik el, egész pontosan a második helyen áll tagállami összevetésben. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap jelentette be, hogy a beoltottak száma és aránya elérte a hárommilliót, illetve a 30 százalékot. Ez óriási sikernek számít, azonban mindez nem jöhetett volna létre a keleti oltások nélkül.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a gyors vakcinációnak elengedhetetlen feltétele volt, hogy az Orbán-kormány időben felismerje Brüsszel tehetetlenségét, és nyisson a keleti gyártású oltóanyagok felé. 

A keleti vakcinák szállítása idén februárban kezdődött, és a szerződések értelmében májusig több ütemben összesen 7 millió adag, vagyis 3,5 millió ember beoltását lehetővé tevő keleti vakcina jön Magyarországra: ebből 2 millió adag orosz, és 5 millió kínai. Előbbinek 55 százaléka érkezett meg eddig, míg utóbbinak 22 százaléka. Jól mutatja a helyzetet, hogy az uniós vakcinákból átlagosan a teljes mennyiség 10 százalékát kapta meg az ország. Ez azt jelenti, hogy itthon több mint egymillió emberrel kevesebb lenne beoltva, ha Gyurcsányék végig tudták volna vinni határozati javaslatukat. 

Arról nem is beszélve, hogy a keletről érkező oltások nélkül sokkal több beteg és halálos áldozat lenne az országban.

Jól halad a vakcináció, köszönhetően a keleti oltóanyagoknakForrás: MTI/Varga György

Inkább elmenekülnek

Nemcsak Gyurcsány Ferenc, hanem politikai szövetségesei is hallgatnak. Az elmúlt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a baloldal politikai okokból támadja a vakcinákat, hiszen politikusaik sorban adatják be maguknak az oltásokat. Mint ismert, elsőként Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója mondta ki: a baloldalnak az az érdeke, hogy lassan haladjon a vakcináció, hiszen így több lesz a halott és a fertőzött, amiért a választók a kormányt és a miniszterelnököt tennék felelőssé

Hiába kérdezte a Pesti TV Riporter című műsora például Gurmai Zita MSZP-s képviselőt, a végeredmény ugyanaz lett, mint tavaly tavasszal, Gurmai ezúttal is elmenekült: Bohár Dániel hiába tett fel neki több kérdést, teljesen néma maradt, majd felszállt a villamosra. 

Tordai hergelt, majd beoltatta magát

A hallgatás arra vezethető vissza, hogy a baloldali politikusok kínos helyzetbe kerültek azért, mert miközben folyamatosan az oltóanyagok ellen hergelnek, sorra mennek el az oltópontokra beoltatni magukat.

Elsőként írtuk meg, Tordai Bence párbeszédes parlamenti képviselő hónapokon keresztül támadta a keleti vakcinákat, ennek ellenére mégis az orosz oltóanyagot választotta. Januári posztjában még úgy fogalmazott, a kormány Vlagyimir Putyin "megrendelésére" eteti a magyarokat a Szputnyik V-ről szóló propagandával, amivel csak azt érte el, hogy "elképesztő magasságokba szökött a vakcinákkal szembeni gyanakvás".

Ezek után legalábbis furcsa, hogy Tordai három hónappal később, áprilisban azzal büszkélkedett közösségi oldalán, hogy megkapta az orosz vakcinát. Még azt is hozzátette, hogy "minden rendben ment", azaz elismerte, hogy az általa nemrég még bírált oltóanyag maximálisan biztonságos és hatékony. Máskülönben egész biztosan nem oltatta volna be magát.