Tordai Bence határozati javaslatban követelte a keleti vakcinák betiltását, majd saját magát orosz vakcinával oltatta be

baloldal nem segít a járvány elleni védekezésben, SCHMUCK Erzsébet; TORDAI Bence; GURMAI Zita
Budapest, 2020. július 2. Gurmai Zita, az MSZP (b), Tordai Bence, a Párbeszéd és Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 2-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Hiába kérdeztük meg Tordai Bencét, miért oltatta be magát az orosz vakcinával azután, hogy hónapokig hergelt ellene, és aláírta a keleti vakcinák betiltását követelő parlamenti határozati javaslatot, érdemi válasz helyett mellébeszélt. Nem Tordai az egyetlen olyan baloldali politikus, aki előbb életeket veszélyeztetve megpróbálta lebeszélni az embereket az oltásról, később mégis beadatta magának az életmentő vakcinát, a parlamenti határozati javaslatot pedig ötvenen írták alá. A javaslat még mindig a parlament előtt van.
Vágólapra másolva!

A párbeszédes képviselőtől azt kérdeztük meg, hogy fenntartja-e korábbi véleményét a keleti oltóanyagokkal kapcsolatban azután, hogy az orosz vakcinával oltatta be magát. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mindezek után ma is aláírná-e azt a baloldali képviselők által benyújtott határozati javaslatot, ami a keleti oltóanyagok ellen szól, illetve szándékában áll-e ezt visszavonni.

Tordai Bence válaszában - kérdéseinket figyelmen kívül hagyva - a hétfői posztjára hivatkozott. Ebben azzal próbálta megmagyarázni, hogy előbb támadta a keleti vakcinákat, majd az első adandó alkalommal beadatta magának az oltást, hogy megváltozott a helyzet. Értékelése szerint januári posztjában "a vakcinákkal szembeni közbizalmat romboló, a putyini propagandát visszhangzó, orvosszakmailag nem megalapozott külügyminiszteri médiahadjárat ellen emelt szót". Érdemes megemlíteni, hogy a tudósok már ekkor is egyértelműen azt mondták, hogy a Szputnyik V megbízható, és hatékony oltóanyag. Arról nem is beszélve, hogy Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök ekkor folytatott megbeszélést a vakcina európai alkalmazásáról és a közös vakcina-előállításról.

Tordai azt állítja, hogy a brit The Lancet folyóiratban február 2-án publikált kutatási eredmény változtatta meg a véleményét. Ebben az állt, hogy a Szputnyik-vakcina harmadik fázisú tesztjei kimutatták, hogy az oltóanyag 91,6 százalékos hatásosságot mutatott. Csakhogy a Párbeszéd és a párt politikusai ezután is bizalmatlanságot próbáltak kelteni a keleti oltóanyagok körül, így Tordai érvelése hamis. Nem mellesleg a párbeszédes politikusok egyszer sem határolódtak el szövetségeseik oltásellenes megnyilvánulásaitól sem, ami azt jelzi, hogy azonosulnak ezekkel a kijelentésekkel.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ahogyan az Origo elsőként írta meg, a párbeszédes politikus hónapokon keresztül támadta a keleti vakcinákat, ennek ellenére mégis az orosz oltóanyaggal oltatta be magát. Januári posztjában még úgy fogalmazott, a kormány Vlagyimir Putyin "megrendelésére" eteti a magyarokat a Szputnyik V-ről szóló propagandával, amivel csak azt érte el, hogy "elképesztő magasságokba szökött a vakcinákkal szembeni gyanakvás".

Ezek után érdekes, hogy Tordai három hónappal később, áprilisban azzal büszkélkedett közösségi oldalán, hogy megkapta az orosz vakcinát. Még azt is hozzátette, hogy "minden rendben ment", azaz elismerte, hogy az általa bírált oltóanyag maximálisan biztonságos és hatékony. Máskülönben egész biztosan nem oltatta volna be magát.

A kormánypártok rendszeresen bírálják amiatt a baloldali pártokat, hogy politikai okokból próbálnak bizonytalanságot kelteni az oltások körül, és ezzel emberéleteket veszélyeztetnek. Mint ismert, elsőként Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója mondta ki: a baloldalnak az az érdeke, hogy lassan haladjon a vakcináció, hiszen így több lesz a halott, és a fertőzött, amit a választók a kormánynak fognak betudni.

Tordai tehát a kezdetek óta a krekói stratégia alapján politizált, így aláírta azt a határozati javaslatot is, amit a baloldali képviselők annak érdekében nyújtottak be a parlamentben, hogy megakadályozzák a keleti vakcinák hazai használatát. Árulkodó, hogy a javaslatot a mai napig nem vonták vissza, ami azt jelzi, hogy folytatni kívánják az oltásellenes kampányt. Tordai sem vonta vissza az aláírását.