Megújult Vali, a hazai vállalkozásokat segítő információs portál

György László államtitkár
Vágólapra másolva!
Megújult a Vállalkozói Információs Portál (Vali), az oldalon a hazai vállalkozások pár kattintással személyre szabottan tudják megtalálni a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

György László kiemelte, most, hogy Magyarországon a napokban a beoltottak száma eléri a 3 milliót, és "küszöbön áll a gazdaság teljes újraindítása", a kormány azért dolgozik, hogy segítse a vállalkozások talpra állását, és eszközt adjon a kezükbe a fejlesztéseikhez. Ezt szolgálja a Vali megújítása is.

Az államtitkár szerint korábban a vállalkozóknak, a könyvelőknek, a pályázatíróknak akár több napra is szükségük volt a megfelelő hitelek kiválasztására és az aktuális pályázatok összegyűjtésére. A vállalkozókat segítő portál átalakításával most olyan rendszert fejlesztettek, amely nemcsak összegyűjti az elérhető hiteleket, támogatásokat, pályázatokat, képzési lehetőségeket,

hanem a vállalkozásoknak közvetlenül fel is ajánlja a rájuk vonatkozókat.

Ez azért lehetséges, mert a rendszer a vállalkozások nyilvánosan elérhető adataiból dolgozik, így a portál a cég nevének beírása után az adott vállalkozás földrajzi elhelyezkedése, mérete, tevékenységi köre alapján

megmutatja a cég számára elérhető, többségében államilag támogatott szolgáltatásokat, fejlesztési lehetőségeket

- ismertette az államtitkár.

György László felidézte, hogy a Vali elődjét egy éve a veszélyhelyzet kihirdetését követően hozták létre.

A járvány alatt több mint 100 ezren kattintottak az oldalra, hogy tájékozódjanak az aktuális kormányzati intézkedésekről.

A vállalkozások eddig a gazdaságvédelemmel összefüggésben, mostantól viszont már a gazdaság újranyitásáról találhatnak az oldalon információkat - hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár arra biztatta a vállalkozókat, hogy regisztráljanak a megújult portálra, és