Elfajult a láthatási vita egy Somogy megyei családban

Vágólapra másolva!
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat egy 27 éves férfival és a 45 éves anyjával szemben, amiért egy láthatással kapcsolatos vita során megverték a férfi élettársának volt férjét és az autóját is tönkretették.
Vágólapra másolva!

Egy férfi az élettársával és anyjával volt a lakásban, amikor élettársa volt férje visszahozta a közös gyerekeiket egy kéthetes nyári láthatásról. A két kisfiú nem akart visszamenni az anyjához. Sírtak és nem akartak kiszállni a kocsiból. A szüleik összevesztek egymással.

A vitába beszállt a nő élettársa, és a férfi anyja is, amely egy idő után elfajult.

Előbb az asszony, majd a fia ütötte meg a gyerekek apját. Az áldozat a földre esett, ahol támadója rugdosni kezdte.

A férfi igyekezett elmenekülni az újabb verés elől, beült az autójába, és el akart hajtani a helyszínről, de a másik férfi

kétszer is belerúgott az autó hátsó ajtajába, amivel közel 50 ezer forint kárt okozott. A férfi könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

Az ügyészség vádiratában közmunka kiszabását javasolta a férfival szemben, míg az anyjával szemben próbára bocsátást indítványozott - írja az Ügyészség oldala.

Forrás: Ügyészség