Több mint háromszázmillió forintnyi kárt okozott egy illegális dohánykereskedelemmel foglalkozó bűnszövetség, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az elkövetők tavaly több mint nyolctonnányi, 800 ezer doboz cigaretta megtöltésére elegendő dohányt állítottak elő és értékesítettek, 327 millió forint kárt okozva a költségvetésnek - tudatta a NAV. 
A bűnszövetségnek regisztrált dohánytermelő tagja is volt. 

A bűnbanda tagjai a hazai regisztrált dohánytermelőtől, illegálisan szerezték be az alapanyagot, amelyet saját gépjeiken dolgoztak fel, és az így előállított dohányt adták tovább áfa és jövedéki adó fizetése nélkül.

A hálózat felszámolására szervezett akcióban a NAV észak-alföldi nyomozói és járőrei tizenkét helyszínen csaptak le egyszerre.

Az átkutatott ingatlanokban három dohányvágó és egy dohányrázó gépet, továbbá a karbantartásához szükséges húsz hengert és 500 "fésűt" foglaltak le, valamint 31 millió forint értékben kerültek bűnügyi zár alá a dohánytermelő mezőgazdasági gépei, illetve ingatlanjai. 

A nyomozók hét embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat - köztük a regisztrált dohánytermelőt - letartóztattak. A NAV bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, az elkövetők akár tíz év szabadságvesztésre, valamint akár több száz milliós jövedéki bírságra is számíthatnak - emelték ki. A tapasztalatok szerint a hazai termőterületekről is egyre nagyobb mennyiségű dohány kerül az illegális piacra - derül ki a közleményből