Három hónappal meghosszabbították a Covid-osztályon késelő férfi letartóztatását - tudatta a Fővárosi Törvényszék szerdán.

A Budai Központi Kerületi Bíróság július 16-ig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak - olvasható a közleményben, amely szerint a végzés nem végleges.
A férfi továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.A Fővárosi Törvényszék emlékeztetett, a rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított március 13-án délután az egyik budapesti kórház intenzív Covid-osztályán minden előzetes ok nélkül fojtogatott és megütött egy beteget, majd egy másik, altatásban és lélegeztetőgépen lévő pácienst többször megszúrt egy sebészollóval. A férfi ezt követően rátámadt egy ápolóra és a megfékezésére érkező biztonsági őrökre is. 

A támadás a Honvédkórház Covid-osztályán történtForrás: Origo

Az első megtámadott beteg és az egyik biztonsági őr a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket, míg a megszúrt beteg olyan életveszélyes sebesüléseket szenvedett, hogy az azonnali orvosi beavatkozás ellenére a későbbiekben meghalt.A gyanúsított cselekménye tíztől húsz évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.

A Fővárosi Törvényszék tudatta, hogy a gyanúsított külföldi állampolgár, személyi körülményei rendezettek, azonban a magyar nyelvet nem ismeri, magyarországi kötődéssel nem rendelkezik.
A férfi büntetlen előéletű, azonban cselekményét minden ok nélkül, többek között egy altatásban lévő ember sérelmére követte el, továbbá több ember testi épségét is veszélyeztette, magát is megvagdosta, kiszámíthatatlanul viselkedett - írták. A bíróság a fentiek alapján úgy határozott, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása a gyanúsított vonatkozásában továbbra is szükséges.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény napján arról számolt be, hogy egy kínai állampolgárságú férfi az ügy gyanúsítottja.