Saját horrortanyáján végezhette ki a két villanyszerelőt É. Imre

Vágólapra másolva!
Két villanyszerelő megölésével gyanúsítják É. Imrét, aki bár tagadja a gyilkosságokat, egy cellatársának elárulta: saját telkén végezte ki Mácsik Zoltánt. Valószínűleg egy másik gyilkosság is a férfi lelkén szárad. 
Vágólapra másolva!

Azt írja a Bors, hogy a 69 éves É. Imre a gyanú szerint elcsalta, majd brutálisan meggyilkolta a mosonmagyaróvári Mácsik Zoltánt és O. Vilmost, a két szakembernek ugyanis tartozott, de azt nem akarta megadni.

É. Imre évek óta következetesen tagadja a gyilkosságokat, cellatársának mégis elmondta részletesen, hogy Mácsikot a tanyájára csalta, majd szinte horrorfilmbe illő módon végzett vele:

szerelés ürügyén egy aknához hívta, ahol hátulról, közvetlen közelről lelőtte, az aknába tüzet gyújtott, a maradványokat pedig zacskóba rejtve a Rábába dobta.

A Ripost munkatársai korábban már jártak a helyszínen, ahol egy elhagyatott, egyfajta roncstelepként funkcionáló telket találtak több méter magas kerítéssel. A tanyán feltűnt egy állatkoponya és a kísértetiesen elhagyatott apró nyaraló mellett roncskocsik, rendőrségi szalag és gyanús égésnyomok is voltak, amelyek mind a rabtársat igazolják, mivel a jelek szerint a rendőrök is kutakodtak a helyszínen.

Az egyik szomszéd azt is elmondta, hogy furcsa szagokat is érzett:

– mondta a férfi.

É. Imre a közeljövőben bíróság elé áll, és ha bebizonyosodik, hogy elkövette a rémtetteket, akkor akár tényleges életfogytiglani büntetést is kaphat - írja a Bors.