Többször is fizetett egy talált bankkártyával egy férfi Tiszaföldváron

Vágólapra másolva!
A Tiszaföldvári Rendőrőrsön személyesen tett bejelentést egy ember április 13-án arról, hogy pár nappal korábban az egyik helyi boltnál elhagyta a pénztárcáját irataival, kártyájával és 5500 forinttal. Amikor előző nap ellenőrizte az egyenlegét, észlelte, hogy valaki többször is fizetett a kártyájával.
Vágólapra másolva!

A rendőrök visszanézték az üzlet biztonsági kameráinak felvételeit, ahol a bejelentő elveszítette a pénztárcáját.

A felvételen tisztán kivehető volt, ahogy tárcát egy idegen felveszi, és magával viszi, másnap bedig bement a boltba, és azzal fizetett. A rendőrök rövid időn belül azonosították a férfit,

majd a Tiszaföldvári Rendőrőrsön hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett, és hozzátette, hogy azon kívül

még kétszer vásárolt a kártyáról, és a pénztárcában talált pénzt is elköltötte. A rendőrök a tárcát a benne lévő iratokkal együtt megtalálták és lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

A kunszentmártoni rendőrök információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folytatnak eljárást a férfival szemben - írja a Police.hu.