Bár a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal megpróbálja elhitetni, hogy befejezték oltásellenes kampányukat, de újra és újra bebizonyítják, hogy erről szó sincs. Elég csak összeszedni, miket mondtak akár csak az elmúlt napokban. Gyurcsányné amellett, hogy élő adásban megint azt hazudta, hogy a keleti vakcinák nem hatékonyak, azt is megpróbálta elhitetni, hogy ő senkit sem fertőzött meg, amikor maszk nélkül turnézta körbe az országot, majd pedig koronavírusos lett. Mint ismert, Gyurcsányné találkozott azzal a Gyűrüs Károllyal is, aki a találkozót követően 20 nappal meghalt koronavírusban. Az oltásellenes kampányban Gyurcsány pártjának minden vezető tagja részt vesz, Vágó István például a Facebookon gyárt álhíreket. A baloldal továbbra sem vonta vissza a keleti vakcinákat támadó oltásellenes határozatot. 

Gyurcsányné az ATV Egyenes Beszéd című műsorában néhány napja azt hazudta, hogy a kínai és az orosz vakcinákat senki nem vizsgálta meg, és megint azt mondta, csak az a jó vakcina, amelyet Brüsszel jóváhagy. Ezzel Gyurcsányné folytatta a baloldal oltásellenes kampányát.

Nyilvánvaló, hogy ha valaki az orosz vagy a kínai vakcinát támadja, az egész oltási folyamatot támadja, a célja az, hogy kevesebb ember legyen beoltva. Gyurcsánynénak mindezen túl is sikerült még több valótlanságot állítania.  

Gyurcsányné maszk nélkül turnézta végig a fél országotForrás: Origo

Megint megpróbálta letagadni a nyilvánvalót Gyurcsányné

Gyurcsányné azt mondta, hogy "bizonyítani tudja", hogy ő senkit nem fertőzött meg, amikor több fotó tanúsága szerint is maszk nélkül turnézta végig a fél országot a koronavírus-járvány csúcspontján. A beszélgetés során egyébként - meglehetősen nevetséges módon - maszkban ült egy üres brüsszeli stúdióban, ahonnan kapcsolták. Gyurcsányné mostani kijelentésével azt is letagadta, hogy találkozott volna azzal a Gyűrüs Károllyal, aki később koronavírusban meghalt, pedig ezt Gyűrüs Facebook-bejegyzése bizonyítja. Gyurcsány Ferenc felesége máig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy viselt-e maszkot. Azon a képen, amit a tatai politikus közölt Facebook-oldalán, nem volt rajta maszk.

Mint arról korábban beszámoltunk, Gyurcsányné március 2-án járt Tatán és Tatabányán, majd március 5-én jelentette be, hogy koronavírus-fertőzött. Vagyis másodikán már fertőző lehetett. 

Forrás: Origo

Vágó István oltásellenes álhíreket gyárt

Időközben teljes erővel folytatta az oltásellenes kampányát Vágó István is. Csak múlt csütörtökön három oltásellenes posztot tett ki a közösségi oldalára a magát kvízmesternek hívó Vágó. Többek között egy tudományosan megalapozatlan vizsgálat alapján azt terjesztette, hogy a kínai vakcina nem hatékony. Mindezek mellett Orbán Viktor feleségéről, Lévai Anikóról is gyártott egy álhírt, azt sugallva, hogy nem fogja beoltatni magát. Mindezt egy 12  évvel (!) ezelőtti újságcikk alapján. 

Vágó István nem áll le az oltásellenes kampányávalForrás: MTI/Kallos Bea

Vágó István egyébként is az oltásellenesek egyik élharcosa. Nem oltások ellen, hanem megbízható oltások mellett kampányolunk - ezt mondta Vágó korábban az ATV Csatt című műsorában. A Gyurcsány-párt elnökségi tagja hozzátette: a "keletivakcina-ellenes" kifejezés már inkább kifejezi az álláspontjukat. Vágó tehát beismerte, hogy a Gyurcsány-párt tudatosan kampányolt az oltások ellen. Jól látszik, hogy hiába állít bármit a baloldal, továbbra is oltásellenesek.
VÁGÓ PERSZE EGY SZÓT SEM SZÓLT ARRÓL, HOGY A KELETI VAKCINÁKAT MINDEN ÉRINTETT HATÓSÁG BIZTONSÁGOSNAK ÉS HATÉKONYNAK TALÁLTA.

Továbbra sem vonták vissza az oltásellenes javaslatot

A baloldal továbbra sem vonta vissza azt a parlamenti határozati javaslatát, amiben a keleti vakcinák betiltását követelik. Ha a keleti vakcinák nem érkeztek volna, akkor több mint egymillió emberrel kevesebb lenne beoltva, sokkal több beteg és halálos áldozat lenne - minden túlzás nélkül - a baloldal politizálása miatt.

Már 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kezdetekor megfigyelhető volt, hogy a baloldal a felelős járványkezelés támogatása helyett – szavazatszerzési lehetőséget látva a pandémiában – különböző politikai játszmákba kezdett. Ennek egyértelmű jele volt az álhírek, kamuvideók, valamint félrevezető vélemények terjesztése, a rendkívüli helyzet által indokolt különleges jogrendi berendezkedés sorozatos támadása, továbbá a közegészségügyi és gazdasági válsághelyzet okozta kihívások politikai szempontoknak történő alárendelése - írta a Századvég.  

Gyurcsány Ferenc vezeti a baloldal oltásellenes hadjáratátForrás: MTI/Mohai Balázs

Miután egészségügyi szakemberek egyöntetű véleménye alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírus legyőzésének a kulcsát a védőoltások jelentik, 

GYURCSÁNY FERENC ÉS A BALOLDAL KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN – A KORÁBBAN KÖVETETT STRATÉGIÁJUK EGYENES FOLYTATÁSAKÉNT – MEGJELENTEK AZ OLTÁSELLENES, EGYES VAKCINÁK IRÁNTI KÖZBIZALOM ROMBOLÁSÁT CÉLZÓ HANGOK. 

A kezdetektől támadja a baloldal az oltásokat

A vakcina megjelenésével a baloldal azonnal elkezdte támadni az oltási kampányt. Láthatóan a céljuk az, hogy minél kevesebben oltassák be magukat. Mivel Brüsszel későn szerzett be vakcinákat és keveset, ezért - tudva, hogy ezzel késleltetnék az átoltottságot - folyamatosan azt követelik, hogy az emberek csak olyan oltásokat kérjenek, amelyet az EU gyógyszerügynöksége jóváhagyott. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök emberkísérletnek nevezte az orosz és a kínai vakcina beszerzését, és azóta is folyamatosan próbálja elbizonytalanítani az embereket, PEDIG A SINOPHARM- ÉS A SZPUTNYIK V VAKCINÁK IS RENDKÍVÜL HATÉKONYAK ÉS BIZTONSÁGOSAK, MÁR TÖBB MILLIÓ EMBERT OLTOTTAK BE VELÜK A VILÁGON. 

Jakab Péter, a radikális baloldalivá vált Jobbik elnöke is megpróbálta kivenni a részét a védekezés akadályozásából. A Parlament tavaszi ülésszakán nyíltan támadta az orosz és kínai vakcinákat, valamint a magyar szakembereket is, akiket közvetetten kuruzslóknak, kínai gyógyszerügynököknek nevezett.

A baloldali Jobbik-elnök sem akar kimaradni az oltásellenes hergelésbőlForrás: MTI/Kovács Attila

Baloldali tanácsadók is az oltásellenességre biztatják Gyurcsányékat

Az elmúlt hónapokban több baloldali tanácsadó is egyértelműen azt javasolta a baloldali pártoknak, hogy használják ki a járvány okozta "lehetőségeket", és folytassanak oltásellenes kampányt. Ahogy többször megírtuk, Krekó Péter kezdte a sort, Závecz Tibor kamukutatásával folytatta, és legutóbb Nagy Attila Tibor állt elő a gyászoló családok kihasználására épülő kampányötlettel.