Orosz vakcinával oltatta be magát a Momentum Pest megyei frakcióvezetője, miközben hónapok óta hergelnek ellene

Vágólapra másolva!
Orosz vakcinával oltatta be magát Szemző Áron, a Momentum Pest megyei frakcióvezetője - derül ki a politikus tegnapi posztjából. Ez azért furcsa, mert pártja az egyik legaktívabb szereplő a baloldal oltásellenes kampányában: Fekete-Győr Andrásék hetekkel ezelőtt még azt követelték, hogy a kormány ne vegyen orosz vakcinát. Mint ismert, a baloldali politikusok emberéleteket veszélyeztetve folyamatosan hergelnek az oltások ellen, de közben azért beoltatják magukat.  
Vágólapra másolva!

A tegnap közösségi oldalára kitett fotón az látható, ahogy Szemző Áron büszkén lobogtatja oltási igazolását, miután megkapta a Szputnyik V-t. Bejegyzésében hosszasan mesélt arról, hogyan jutott az életmentő vakcinához, és milyen élményei voltak az oltással kapcsolatban.

Soraiból kiderült, hogy szabályszerűen lecsapott az orosz oltóanyagra. Elmondása szerint miután a napokban megkapta háziorvosától "a várva várt levelet", két percen belül jelezte az igényét a keleti oltásra. Az orvosi felhívásban egyébként az állt, hogy "lehetőségük adódott 13 embert elküldeni a Korányi Kórházba Szputnyik V oltásra.

Aki kapja marja, a leggyorsabb 13 főé lesz a lehetőség. Nem haboztam egy pillanatig sem, egyből elküldtem válaszom, hogy mindenképpen szeretném az oltást

-

Szemző neve egyébként onnan lehet ismerős, hogy büntetőeljárás indult ellene, amiért Budakeszin felfestett egy 3D-s zebrát egy általános iskola elé. Akcióját azzal indokolta, hogy szerinte szükséges lenne a forgalmat lassítani.

Hergelés után büszkélkednek: Szemző Áron személyében újabb baloldali politikus oltatta be magát a Szputnyik V-vel Forrás: Facebook/Szemző Áron

Szemző története azért furcsa, mert a baloldal hónapok óta hergel a vakcinák ellen, leginkább a kínai és az orosz oltások kerültek a célkeresztjükbe. Mint ismert, a Momentum az egyik főszereplője az oltásellenes kampánynak, a párt politikusai egymást túllicitálva bírálták az életmentő vakcinákat.

Fekete-Győr András pártelnök korábbi facebookos videóüzenetében azt követelte a kormány tagjaitól, hogy amennyiben orosz vakcinát próbálnának behozni, és ahhoz nincs uniós jóváhagyás, akkor először maguknak adassák be.

Nem sokkal később pedig arra szólította fel a kormányt, hogy ne hozzanak be orosz oltóanyagot az országba. Ezt döbbenetes módon azzal magyarázta, hogy "a keleti diktatúrák vakcinái valahogyan mindig átláthatatlanabb módon készülnek, mint a nyugatiak". Pedig ekkorra már bőven szakmai egyetértés volt abban, hogy a Szputnyik V biztonságos és hatékony vakcina. Arról nem is beszélve, hogy Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök ekkor már több körben is egyeztetett a keleti oltóanyag európai alkalmazásáról és a közös vakcina-előállításról.

Nem Szemző volt az egyetlen baloldali politikus, aki kettős játékot folytatott: Csőzik László, Érd DK-közeli polgármestere is elfogadta a Szputnyik V-t, akárcsak Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti képviselője. Utóbbi hetekkel ezelőtt még putyini propagandáról értekezett a keleti oltás kapcsán, hogy aztán büszkélkedve beoltassa magát vele. Megkérdeztük tőle, hogy fenntartja-e korábbi véleményét a keleti oltóanyagokkal kapcsolatban a történtek után, de a baloldali politikus kitérő választ adott.