Súlyos testi sértési kísérlet miatt hallgattak ki három kamaszt. A gyanú szerint a fiúk rátámadtak az egyik ismerősükre. Nem tagadták, sőt meg is magyarázták, hogy mitől lettek ennyire dühösek. 

Tegnap délelőtt 11 körül Sávolyon három helyi fiatal összeveszett az ismerősével, akire karóval, téglával és ököllel is rátámadt egy családi ház udvarán.Elszaladtak. Áldozatuk megúszta könnyebb sérülésekkel, ami a szakértők szerint csak a szerencsének volt köszönhető.

A rendőrök elfogták a 16, 17 és 19 éves fiúkat, akiket súlyos testi sértési kísérlet miatt hallgattak ki. A három kamasz közül ketten beismerő vallomást tettek, és azzal magyarázták a tettüket, hogy ismerősük többször beszólt nekik és fenyegette őket - írja a Police.hu.