A tavaly februári együttműködési megállapodás kibővítésének következő lépéseiről tárgyalt az Alapjogokért Központ lengyel partnerszervezetével, a konzervatív Ordo Iuris jogi kutatóintézettel Budapesten. A két szervezet nyugat-európai partnerekkel is tárgyal az együttműködésről, hogy az egész kontinensen fel tudjanak lépni a keresztény-konzervatív értékek védelmében. 

A két szervezet idén Varsóban már megállapodott arról, hogy egy olyan összeurópai think-tank hálózatot hoz létre, amely képes kellő súllyal fellépni és hangot adni az "Isten, haza, család" gondolatának a kontinenst uraló politikai vitákban. A közép-európai régiót képviselő szervezetek mellett a felek olyan nyugat-európai partnerekkel is tárgyaltak már a csatlakozás lehetőségéről, amelyek továbbra is elkötelezettek a hazájukban túlburjánzó balliberális értékek ellenében a hagyományos keresztény-konzervatív értékek képviselete mellett. A mostani, budapesti egyeztetésen a felek az eddig elért eredményeket tekintették át, valamint számba vették azokat a lehetséges partnerszervezeteket, amelyek az elmúlt két hónapban jelezték, hogy szívesen részt vennének a konzervatív erők összeurópai együttműködésében.

Forrás: Alapjogokért Központ

Jerzy Kwasniewski, az Ordo Iuris elnöke és Kovács István, a Központ stratégiai igazgatója ismertették, hogy a munkát májusban Varsóban folytatják. Az eseményre, melynek apropóját az Ordo Iuris legújabb nemzetközi tudományos projektjének nyitókonferenciája adja, meghívják azokat a lehetséges társszervezeteket is, amelyekkel a think-tank hálózatot bővíteni kívánják.

Szánthó Miklós, a Központ igazgatója hozzátette: „Európában jelenleg reneszánszát érzékelhetjük az európai értékek védelmének és a nemzeti szuverenitásnak. A keresztény tanításból fakadó társadalmi, politikai koncepció és a normálisnak tartott értékek, mint például a család, ahol az apa férfi, az anya pedig nő, ma Európában védelemre szorulnak. Magyarországon, Olaszországban, Lengyelországban, és a kelet-európai térségben már elindult egy fellépés a liberális paradigma ellen, és bízunk benne, hogy az egyre mélyülő és bővülő együttműködés élő alternatívát állít az agresszív liberális előrenyomulással szemben."