Novák Katalin: Komoly jobboldali erő a láthatáron

NOVÁK Katalin
Budapest, 2021. január 27. A Miniszterelnökség által közreadott képen Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatót tart a 25 év alattiak szja-mentességéről, a kormányülés szünetében, a Karmelita kolostorban 2021. január 27-én. Novák Katalin közölte, hogy a 25 év alattiak 2022-re tervezett személyijövedelemadó- (szja) mentessége abban segít, hogy a fiatalok saját lábukra állva indulhassanak neki az életnek. MTI/Miniszterelnökség/Kékesi Donát
Vágólapra másolva!
Sok párt szeretne együttműködni a Fidesszel, mi pedig szívesen kötünk szövetséget olyan politikai közösségekkel, amelyek készek kiállni a hagyományos jobboldali értékek mellett – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin. A családokért felelős miniszter, aki egyben a Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke is, úgy véli, hogy belülről kell megreformálni az EU-t. A politikus felháborítónak nevezte Petry Zsolt elbocsátását, de azt is elmondta, hogy Németországot továbbra is jogállamnak tartja.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin szerint a Fidesz egyelőre élvezi a nagyobb mozgásteret és szabadságot jelentő függetlenséget, azonban több párt is jelezte már, hogy szívesen együttműködnének a jövőben. A Magyar Nemzetnek adott interjúban a Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke elmondta azt is, hogy

rengeteg visszajelzést kap néppártos politikusoktól, akik kifejezik sajnálkozásukat, hogy már nem egy pártcsaládhoz tartoznak a Fidesszel.

Novák Katalin arról is beszélt, hogy sokan nem nézik jó szemmel a pártcsalád balra tolódását, mivel vannak olyan pártok, amelyek nem váltak baloldalivá, és az, hogy a Fidesz mint a legerősebb ilyen párt kilépett, az ő dolgukat is megnehezíti.

Novák Katalin, a Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke.

Forrás: MTI/Kékesi Donát

Novák Katalin szerint az európai jobboldalnak az újraszervezést követően olyannak kell lennie, amely igent mond a szabadságra, az emberi méltóságra, a családra, a nemzetre és a kereszténységre. Határozottan nemet mond viszont a migrációra, a birodalmi logikára, a kommunizmusra, az antiszemitizmusra és a cenzúrára. Emellett arra kell keresni a választ, hogy miként tudja Európa visszanyerni a versenyképességét úgy, hogy megőrzi gazdag kultúráját, gyökereit.

A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán olvasható.