Galgóczi Ágnes: Javulnak a járványügyi adatok

Salgótarján, 2021. március 27. Deák Mária szakápoló a Szputnyik V koronavírus elleni védőoltás első adagjával olt be egy nőt a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján 2021. március 27-én. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Javulnak Magyarországon a járványügyi adatok, a koronavírus elleni oltás folyamatosan zajlik, az országban ma már minden harmadik ember legalább egy védőoltást megkapott - mondta el a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Vágólapra másolva!

Galgóczi Ágnes közölte: már több mint 3 millió 252 ezren kaptak oltást, és közülük 1 millió 350 ezernél többen megkapták a második oltást is. Az elmúlt egy napban 205-en haltak meg, és újabb 3706 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Kiemelte, amellett, hogy javulnak a járványügyi adatok és egyre többen kapnak oltást, továbbra is oda kell figyelni az egyéni védekezésre, így a maszkviselésre, a távolságtartásra és a higiénés szabályok betartására a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Galgóczi Ágnes arra kérte azokat, akik még nem regisztráltak védőoltásra, hogy ezt tegyék meg.

Amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót, akkor kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai,

és az oltás előrehaladtával, illetve a járványügyi adatok javulásával tovább enyhíthetnek a szigorú szabályokon - tette hozzá.

Védőoltást adnak be a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján március 27-én Forrás: MTI/Komka Péter

Annak kapcsán, hogy április 19-én, hétfőn kinyithatnak az óvodák és az alsó tagozatos diákok újra az iskolában tanulhatnak, azt mondta: a kisebb gyerekek biztonsággal visszatérhetnek a jelenléti oktatásba, az intézmények felkészültek fogadásukra, az épületeket fertőtlenítették,

a pedagógusok oltási kampánya három hétvégén keresztül folyt.

Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy egyre nagyobb mennyiségben, folyamatosan érkeznek Magyarországra a vakcinaszállítmányok. A teljes egészségügyi ellátórendszert bevonták az oltás szervezésébe és lebonyolításába - jelezte. Elmondta azt is, hogy Magyarországon "nagyon jól halad az oltási kampány", a regisztrált 60 év felettiek mintegy 90 százaléka be van oltva, és

most már a 18 és 59 év közötti aktív korosztályt is folyamatosan oltják.

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta: mindannyiunk felelőssége, hogy oltást kapjunk, magunkat is védeni kell, nem elégséges az, ha csak mások beoltottságára számítunk. A Magyarországon engedélyezett és használt vakcinák hatékonyak és biztonságosak - jelentette ki, hozzátéve, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a napvilágra kerülő klinikai kutatási eredményeket, biztonságossági vizsgálatokat.