Beleznay Zsuzsanna, Terézváros jobbikos alpolgármestere több olyan fényképet is megosztott magáról, amin nem visel maszkot. A baloldali politikus ezzel megszegte az érvényben lévő járványügyi előírásokat: mint ismert, a maszkviselés továbbra is mindenkinek kötelező, a védőeszközt közterületen és zárt területen egyaránt hordani kell.  

A március 8-tól hatályba lépő rendelkezések értelmében a települések belterületén, az épületeket elhagyva az utcán, közterületen (néhány kivétellel) mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textilből vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. Az intézkedést azóta sem vonta vissza a kormány, ami azt jelenti, hogy - a szigorított - maszkviselési szabályokat továbbra is mindenkinek be kell tartania. Ehhez képest

Beleznay Zsuzsanna, Terézváros jobbikos alpolgármestere rendszeresen úgy fotózkodik, hogy maszk megközelítőleg sincs a közelében.

Március elején úgy sétált a pár napos kislányával és az egyik ismerősével, hogy nem takarta el maszkkal az arcát.

Egy hónappal később szintén a Duna-parton tologatta a babakocsit - ezúttal is védőeszköz nélkül. 

Facebookos húsvéti üzenetéhez szintén egy olyan képet mellékelt, ahol nem hordott maszkot. 

A magyar költészet napja alkalmából is pózolt egy szelfi erejéig, a szabályokat ezúttal is figyelmen kívül hagyta. 

Beleznay szombaton a parlamentből is jelentkezett, de maszkot ekkor sem sikerült felvennie. 

A járványügyi intézkedések megszegése egyébként szabálysértésnek minősül, a pénzbírság 5000–500 ezer forintig terjedhet. Helyszíni bírság esetén 5000–150 ezer forint a büntetés, ismételt szabálysértés esetén 200 ezer forint.

Ahogy az Origo beszámolt róla, Gyurcsány Ferenc felesége maszk nélkül utazta körbe Magyarországot, a harmadik hullám közepén ugyanis több baloldali politikussal is egyeztetett, majd kiderült, koronavírusos. Korábban egy másik baloldali politikus, Jakab Péter pártelnök is figyelmen kívül hagyta a járványügyi szabályokat, és maszk nélkül kampányolt.