A Bors a velemi családi házában megtalálta Sont, Törőcsik Mari Vietnamból örökbe fogadott fiát. Kevesen tudták, hogy a férfi közel másfél évtized után, három éve visszaköltözött Magyarországra, hogy a betegeskedő színésznő mellett lehessen.

A Bors megtudta, hogy három éve ismét Magyarországra költözött Son, Törőcsik Mari Vietnamból örökbefogadott fia.  Csak a beavatottak tudtak róla, hogy tizenöt év távollét után Velemben telepedett le, hogy a színésznő mellett lehessen. Nemrég a saját háza is felépült a színésznő falujában, a híres parasztháztól alig másfél percnyi sétára. A napilap munkatársának csengetésére a gyászoló férfi kinézett az ablakon. Mint írták, a neveltetése okán mindig is kerülte a nyilvánosságot, és most sem kívánt bővebben nyilatkozni, de annyit elárult, hogy rettenetesen fáj neki jótevője elvesztése. 

Nagy ajándék, hogy az utolsó években ismét mellette lehettem, és rendszeresen átmehetett hozzá a lányom, az unokája 

- mondta megtörten Son a lapnak.

Unokája hiányolta Törőcsik Marit

Horváth Miklós, a falu egykori polgármestere abban a különleges helyzetben van, hogy a meghalt színésznő tiszteletbeli rokonként kezelte, így tanúja volt a család minden örömének, bánatának.

Megemlékezők Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő portréinál a Nemzeti Színház előtt 2021. április 18-án. A magyar színjátszás felejthetetlen alakja, a nemzet színésze és a nemzet művésze április 16-án, életének 86. évében, hosszas betegség után halt megForrás: MTI/Máthé Zoltán

Son a volt polgármestert kérte fel, hogy legyen a lánya keresztapja

A múlt héten ünnepeltük Zsófi nyolcadik születésnapját. Kapott egy szép tortát, aminek nagyon örült, bár a hangulatra rányomta a bélyegét, hogy szeretett nagymamája nem lehetett velünk  - mondta a férfi, aki 23 évig vezette a települést.

A vietnami fiú sorsa regénybe illő. Törőcsik Mari és férje, Maár Gyula a közös lányuk, Teréz születése után szeretett volna fiút is. Úgy vélték, testvér nélkül egy gyermeknek sem jó felnőni. Ekkor egy váratlan fordulat teljesen felbolydította a család életét. 

Véletlenül láttam egy német dokumentumfilmet, amelyben bemutattak egy kisfiút, aki a vietnami háborúban veszítette el a családját. A testvére a saját életét áldozta fel érte. Ez mélyen meghatott minket, ezért elhatároztuk, hogy örökbe fogadjuk 

- mondta korábban a lapnak a Nemzet Színésze, akit betegsége idején is rendszeresen látogattak a kollégái.

Törőcsik Mari megemlékezés a Nemzeti Színháznál, 2021.04.16.Fotó: Hirling Bálint - Origo

A fiút két év alatt sikerült felkutatni, de kiderült, addigra elmúlt 16 éves, és katonaköteles lett. A háború alatt sok gyermeket örökbe adtak külföldre, ám ezt a gyakorlatot beszüntették. 

Érkezett egy levél, amiből kiderült, hogy velem kivételt tesznek. Kiderült, hogy egy befolyásos férfi korábban Magyarországon dolgozott, és szerette a munkásságomat. Azt mondták, hogy választhatok egy gyermeket az árvaházból, de én rájuk bíztam a döntést. A vér szerinti gyermekemet sem választottam, hanem a Jóistentől kaptam 

- emlékezett vissza Törőcsik egy budapesti szálloda kávézójában.

Segítette a fiát a nemzet színésze

A színésznőnek végül Hanoiban, az elnöki palotában adták át Sont, akinek még a korát sem tudták pontosan megállapítani. A hatóságok a háború után találtak rá Vietnamban egy amerikai börtönben igen rossz állapotban. A kisfiút azonnal megszerették, és boldogan szálltak fel vele a repülőgépre. Magyarországon kezdetben akadtak nehézségei, hiszen nem beszélte a nyelvünket, de hamar megtanult magyarul, és teljes volt a család boldogsága. 

Son a gyönyörű ifjúkora után visszaköltözött szülőhazájába, Vietnamba, és ott is nősült meg.  Közel másfél évtizedig élt Saigonban, ahol súlyos betegség támadta meg a szervezetét. A művésznő ezzel kapcsolatban azt mondta a Borsnak, hogy a gyermekén csak egy méregdrága gyógyszer, és az Úr segíthet. 

Húszezer dollárt küldtem Sonnak, így kiválthatta, amire szüksége volt, Szerencsére gyorsan javult az állapota  - mondta anno meghatottan a lapnak Törőcsik Mari.

Törőcsik MariForrás: Fortepan / Szalay Béla

A színésznő mindig ügyelt arra, hogy a gyermekeit megóvja a nyilvánosságtól, ennek megfelelően ritkán álltak fényképezőgép elé, bár később szívesen adott róluk gyermekkori fotókat a lapoknak.