Három hét alatt háromszor is betört egy Baja melletti csárdába egy férfi. Minden alkalommal italokat vitt el, több tízezer forint értékben. Később az is kiderült, hogy máshonnan is lopott. Most egy másik ügy miatt van börtönben, de persze a lopások miatt is eljárás indult ellene.

A különös visszaesőnek számító férfi karácsony előtt két héttel egy Baja melletti Csárdába tört be úgy, hogy betörte a bejárati ajtó övegét. Röviditalokat vitt el, 20.000 forint értékben.

Forrás: Police.hu

A férfi ezen kívül még két liter pálinkát is összekészített, de azt már nem tudta elvinni.
Még karácsony előtt két nappal is visszament a csárdához, és megint az ajtó üvegét betörve jutott be. Akkor már 30 ezer forint értékben próbált italokat lopni. Azokat azonban már nem tudta elvinni, mert megérkeztek a rendőrök.

Forrás: Police.hu

Az italokat a rendőrök visszaadták a tulajdonosnak, mivel azonban nem lehetett tudni, hogy a tolvaj melyikből ivott, azokat ki kellett önteni.
Szilveszter hajnalban a férfi ismét betört a csárdába. Akkor egy üveg bort lopott. A nyomozók később a lakásán megtalálták a bort, igaz, akkora már a felét megitta.

Forrás: Ügyészség

A csárdán kívül egy másik házba is betört. Onnan 20 méter rézkábelt és csatlakozókat vitt el több mint 15.000 forint értékben.

Február 1-én fogták el. Most más ügy miatt tölti a jogerős büntetését, a lopások miatt pedig szintén elítélhetik.