Pénzpörgetős csalót fogtak el a fővárosi rendőrök

Csak a forintosítás biztos, heti gazdasági összefoglaló, a Rozsály Községért Jóléti Szolgálat Helyi Alapítvány főkönyvelője - diótól megbarnult kézzel - pénzt számol
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A gyanú szerint egy román férfi a kasszásokat átverve egy nap alatt százezer forinttal károsított meg három üzletet is - írták a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

Budapest II. kerületében, egy bevásárlóközpont több üzletéből 2021. április 15-én bejelentés érkezett, hogy miután egy férfi visszakérte a néhány perccel korábban vásárolt termékek árát, a kasszában hiány keletkezett.

Kiderült, hogy a 34 éves román állampolgárságú férfi úgy próbált pénzhez jutni, hogy

a végösszegtől kevesebb pénzt adott át a fizetésnél, majd amikor a kasszások ezt észrevették, visszakérte tőlük a pénzt, hogy átszámolja, és ha kell, kiegészítse.

A feltételezett elkövető a számolásnál ugyan elismerte a hiányt és kipótolta azt,

ezalatt mégis, észrevétlenül néhány tízezret zsebre tett belőle.

Mivel a trükkös vásárló az eladó előtt számolta újra az általa kiegészített pénzt, így azt már újra senki nem számolta át.

A férfi a vásárlás után néhány perccel meggondolta magát, és visszavitte a termékeket. Mivel azok még sértetlenek voltak, így a boltok mindegyike visszaadta a vételárat. A kifizetések után vették észre az eladók, hogy a kasszában hiány van,

a három üzlet összesen így százezer forinttal többet fizetett vissza, mint amennyit a vásárló otthagyott.

A nyomozók által pénzpörgetésnek hívott módszert használó csalót a járőrök még a bevásárlóközpontban elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol csalás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás során szabadlábon védekezik.